Megnyílt a Moholy-Nagy László ösztöndíjasok kiállítása
Március 30-án került sor a Magyar Formatervezési Tanács és a MOME+ szervezésében a 2016-os Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok prezentációira. A tervezők külön-külön ismertették féléves programjaikat, és egy kiállítás keretében mutatták be a kivitelezett projekteket.
A Kortárs Építészeti Központban (KÉK) megrendezett program során a tervezői prezentációk mellett kerekasztal-beszélgetések keretében olyan kapcsolódó témákat jártak körül a meghívott szakértők, mint az Ösztöndíjprogram inkubációs potenciálja, a nyertesek előtt megnyíló gazdasági és kreatív lehetőségek, valamint a program eddigi eredményeit feltérképező kutatás megállapításai.
A közel három évtizedes múltra visszatekintő ösztöndíjpályázatot a fiatal, önálló alkotói munkát folytató tervezők részére írják ki, évente egy alkalommal. A pályázat nyertesei fejenként havi bruttó 150.000 forint ösztöndíjban részesülnek, összesen 6 hónapon keresztül, melynek végén a nagyközönségnek kiállítás keretében, míg az ösztöndíjbizottságnak írásos és szóbeli beszámolóban mutatják be munkájuk eredményeit. A pályázatra jelentkezhetett minden, 35. életévét még be nem töltött fiatal, szakirányú diplomával rendelkező tervező-, illetve iparművész, aki Magyarország területén folytat alkotói tevékenységet.
A megnyitóbeszédben dr. Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke röviden bemutatta az ösztöndíj nyújtotta lehetőségeket, valamint a MOME+ fiatal tervezők elérésében betöltött szerepét. A köszöntőben Koós Pál, a MOME Design Intézet igazgatója, a MOME+ projektvezetője, az MFT elnökhelyettese a MOME+ és a pályakezdők viszonyáról beszélt. A nemrég elhunyt Simon Károlyra emlékezve pedig hangsúlyozta a múltismeret és tradícióépítés fontosságát, amelyet a Tanács többéves tapasztalata és a fiatal tervezők lendületes ereje együttesen fémjelez.
A tervezői prezentációk és kerekasztal-beszélgetések alapján körvonalazódik, hogy az ösztöndíj kiemelt, jelentős programeleme a magyar design fejlesztésének. A programban résztvevő tervezők relevánsak maradnak az aktuális kulturális, társadalmi és gazdasági környezethez, képesek új témákat beemelni és projektjeikkel a nemzetközi diskurzus színterén is helytállni.
A MOME+ a MOME inkubációs projektjeként a magyar kreatívipar és innovációs tevékenység fontos szereplője. Olyan programjavaslatokat dolgoz ki és indít útjára, amelyek az egyetem specialitásaira építve, a volt és jelenlegi diákok igényeire, adottságaira szabva nyújtanak segítséget a pályán való elindulásban, talpon maradásban és szakmai önállósodásban. A MOME+ fontos vállalása, hogy felkutatja és megerősíti a MOME graduális képzése, valamint kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenysége közötti közös felületeket, továbbá csatornákat hoz létre az egyetem által létrehozott eredmények társadalmi és piaci hasznosulásához.
GALÉRIA
// /
A 2016-os Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok:
Fabricius-Nagy Emese – IORA – moduláris rendszer – táskakollekció
Boldog Anita – Partnerajándék kollekció betonból
Fogarasi Demeter – Modern kézműves bútorcsalád
Kovács Mónika – Fémtextil projekt
Németh Ninetta – Zero waste szabászati technikával készült esőkabát kollekció
Sass-Hegedűs Ágnes – porcelánlámpa a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. számára
Az ösztöndíjasok munkái április 30-ig tekinthetők meg a KÉK-ben.
Cseh Anna írása