2018. 03. 08. | Fotó | Interview

„Helló, én ezeket a színes átmeneteket szeretném kinyomtatni.”

Bolla Szilvi Londonban végezte az alapszakot, de a mesterképzést már a MOME-n kezdte el, ahol olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mitől fotó egy fotó, és hol kezdődik a tárgykollekció – így mutatva meg, hogy a fotográfia és a tárgytervezés nem is áll olyan távol egymástól. Beszélgettünk az UV nyomtatás rejtelmeiről, és a Szilvi munkájára jellemző folyamatos kísérletezésről is.

Ősszel kezdtél a MOME Fotográfia mesterszakán. Milyen út vezetett idáig?

2016-ban diplomáztam Londonban, szóval kihagytam egy évet a kettő között, közben csináltam egy Erasmus+ szakmai gyakorlatot a Lab4Art nevű helyen, ami itthon tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol foglalkoznak még olyan analóg eljárásokkal, amelyek a technika kialakulását jellemezték, és ahogy én is használom őket.

Mik a különbségek a londoni egyetem és a MOME oktatási rendszere között?

Leginkább időbeosztásbeli és mindset-beli különbségeket vettem észre. Egyrészt abban volt más, hogy az intézmény térkezelése és térfelosztása egy hatalmas műterem-komplexumra hasonlított. Nem igazán volt iskolajellege. Minden osztály saját műteremmel rendelkezett, és azon belül is külön-külön mindenkinek volt egy kis íróasztallal ellátott része, ahol installálhatott. Gyakorlatilag egy bentlakásos helyzetről, egy inkubátor-szerű állapotról beszélünk. Az a fajta iskolajelleg, ami a MOME-ra jellemző, hogy felveszed a kurzusokat, és bejársz órarendszerűen, ott nem volt. Londonban egy projekten dolgoztál egész félévben, vagy ameddig akartál, akár a diplomamunkáig – miközben meg nyílván a kutatómunkádat is párhuzamosan kellett folytatnod.

Melyik inkább a hozzád illő rendszer?

Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya. Nekem inkább az jött be, hogy egy dologra koncentráljak. Alapvetően nehezen tudok összpontosítani, és ha sikerül, akkor nagyon jó benne maradni. Ha utána jön egy teljesen más tematikával rendelkező kurzus, akkor nekem nehéz váltani – de ez is egy tök jó tanuló pálya… Megedződöm.

És hogyan jutottál el a munkádra most leginkább jellemző, átmenetes képekhez?

Az egyik fő szempontom volt hangsúlyozni a képek fizikai térben történő elhelyezését, létezését. Kísérleteztem hagyományos vagy plexiüveg bevonásával, fekete-fehér emulzióval, amitől a felületek fényérzékennyé váltak, és bármilyen fényt rögzítettek. Innen jött aztán a fotogram-eljárás.

Eleinte természeti textúrákkal foglalkoztam az észak-skóciai térségben, a Külső és Belső-Hebridák, továbbá Izland sziklaképződményeivel, és a tengervízzel. Volt, hogy az emulzióval bevont felületeket beleraktam a tengervízbe, és ezáltal a hullámok csapdosása absztrakt formákat alkotott, és az így keletkezett textúrák kiragadására terelődött a figyelmem. Folyamatosan kezdtem egyre jobban eltávolodni a konkrét figuratív, vagy ábrázoló képektől, mert úgy éreztem, hogy ez sokkal jobban átadja az általam kutatott kérdések lényegét.

Mindig kiragadtam egy apró kis részletet, és a további labornagyítások és szkennelések során addig építettem le a képet, hogy igazából már nem ábrázolt semmit, és egyre hangsúlyosabbá váltak a kép fizikai tulajdonságai – formája, anyaga, mérete, elhelyezése a térben.

A színátmenet pedig tényleg a legminimálisabb formája annak, hogy konkrétan fotografikusan előállíts egy képet. Csak a fényérzékeny felület, ami a médium esszenciája, meg a fény, amit ugyanúgy lehet színezni szűrőkkel. Itt pedig szóba jött a színelmélet, meg a fotókémiai dolgok, hogy ezekkel az alapszűrökkel, hogyan tudsz kombinálni újabb és újabb árnyalatokat, és hogy ezek a kikevert színek milyen szimbolikával rendelkeznek, milyen új diskurzusokat vetnek fel.

Hogyan jött az UV nyomtatás?

Az egyik tanárom ötlete volt, hogy próbáljam ki, mert nagyon nagy problémát jelentett, hogy a fotópapírt, hogyan lehet úgy rákasírozni akár műanyagra, hogy az egy anyagot alkosson. Számomra nagyon fontos volt, hogy a legjobban leredukáljam az anyagot magát, amit használok. Az UV nyomtatás lényege, hogy bármilyen anyagra lehet nyomtatni, mert amikor a festéket ráviszi az ember az anyagra, akkor rögtön egy UV lámpa világítja meg, ezért hirtelen és gyorsan megszárad. Így nem kell olyan anyagra nyomtatni, ami beszívja a festéket, hanem akár egy sík üvegre vagy műanyagra is rögtön rá lehet rögzíteni. Amúgy a technikát műköröm dekorálásra fejlesztették ki, és a nyomdatechnikában használják, főleg plázák reklámfelületeinél.

Könnyű volt itthon olyan helyet találni, ahol alkalmazzák a technikát?

Igen, meglepően könnyű, és sokkal olcsóbb, mint Londonban. Ott ez már a művészeti nyomtatás kategóriájába tartozik. így fel is értékelődött. Itthon amikor rákerestem, és odamentem olyan nyomdákhoz, amelyeknek semmi köze a képzőművészethez, és mondtam, hogy „Helló, én ezeket a színes átmeneteket szeretném kinyomtatni”, először csak néztek.

Melyik az eddigi kedvenc projekted, ami szerinted a legjobban kifejez téged?

Mostanában kezdtem közeledni ahhoz, amit tényleg szeretnék csinálni, és ami kifejezi azt, amit gondolok. Ilyen a legutóbbi projekt, amit már itt készítettem a MOME-n. Fontos marad megőrizni a fotografikus referenciapontokat, de sokkal jobban foglalkoztatnak a fénykép tárgyontológiai tulajdonságai. Ezt kutatva elkezdtem nem hagyományos képformátumban nyomtatni különböző megtervezett formákra, amiken keresztül megpróbálom körüljárni a kiállított műtárgyak gyakorlati funkció nélküliségét, és fokozatosan közelíteni szimbolikus, majd konkrét használati funkciók felé lehetséges tárgykollekciók formájában. Kihívást jelent kommunikálni egy ilyen kevert formanyelvekre épülő koncepciót és ezért kalandos, de lassabb, szinte meditatív, sok időt és kísérletezést igénylő folyamat.

Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Szeretnék egy brandet úgy kialakítani, hogy egy képzőművészeti kontextusból indul, de egyre közeledek a tárgyalkotás felé. Szeretnék kikísérletezett technikákat úgy felhasználni, hogy ebből ne műtárgyak készüljenek, hanem funkcióval rendelkező használati tárgyak, vagy akár az élettereket betöltő tárgyak.

Van valamilyen együttműködésed a tárgyalkotókkal?

Nem, még nincs, de jó lenne. Még kevés ideje vagyok itt ahhoz, hogy kollaboráció legyen, de tök nyitott vagyok erre is, meg minél több ilyen dolgot keresek. Több csoportos kiállításon részt venni, vagy együtt dolgozni másokkal, az szuper lenne. Az a lényeg, hogy előbb-utóbb fel tudjam használni ezeket a művészeti elemeket a tárgyalkotásban.