Ellenkultúra ≠ szubkultúra
Az EXILES alapítója, Kolbenheyer Erik két éve hozta létre kísérleti elektronikus zenével foglalkozó kiadóját, gyakorlatilag a nulláról. Többek között arról kérdeztem, hogy miképp lehetséges egy ilyen művészeti kollektíva megalapítása, miben mérhető a siker, és pontosan kiknek és milyen céllal alkotnak.
Miért éreztél késztetést arra, hogy létrehozd az EXILES-t?
Egy hidat akartam alkotni a tánczene funkcionalitása és a zajzene szerzőisége között. Illetve a zenésznek nem az a feladata, hogy promotálja magát, szerencsés, hogyha valaki kompromisszumkészen teszi ezt helyette.
Érdekes, hogy ezt a kifejezést használod…
Úgy gondolom, hogy ennek a kreatív szakmának is vannak automatizált, lélektelen procedúrái, ezek kevésbé látványosak, és megkívánnak gazdasági és koordinációs készségeket, melyek az előadóktól nem várhatók el. Nem a zenésznek kell tukmálnia a saját anyagát, hogy „tessék ez itt a demóm”, hanem fontos, hogy képviselve legyen egy közösség által, ha tetszik szakszervezeti alapon.
Mi az a közös ambíció vagy manifesztum, ami ezt a sok embert összehozza?
Audiofil szakmai hozzáállás, mindannyian a zenei és művészi értékeket tarjuk előbbre, mintsem a zenéléssel és a jelenléttel járó egyéb előnyöket, mint a hype, a tetszelgés vagy a figyelem, melyeken el tudnak hasalni kezdeményezések, vagy éppen nivellálódnak az érdemei. Inkább pozitív dolgok tartanak össze minket, mintsem, hogy valami ellen lennénk. Az aktuális korszellemmel szemben próbálunk kulturális megközelítéseket adni, nem pedig egy hangzás kapcsán megteremteni, kiszolgálni és állandóan fenntartani egy szubkultúrát. Ez lényegi különbség. Ellenkultúra és nem szubkultúra. Egy teljesen paralel értékrendet képviselnünk.
Az alapvető címszavaink közé tartozik az elmélyült zenehallgatás, a teljes művészi autonómia, az állandó kritikus szemlélet, akár az aktuális zenénkkel kapcsolatban. A közönségben is kell, hogy meglegyen ez a kritikai érzék, hogy állandóan megkérdőjelezze azt, amit hallgat, amit lát, amit tapasztal és, hogy ezek mit váltanak ki belőle. Persze feloldódni is nagyon jó és a tánczene is ugyanennyire fontos, de ennek a kettőnek a fúziója lenne a cél.
Hogyan válogatod a zenéket?
Sok időt töltök azzal, hogy különböző zenei platformokon keresek, főként kelet-európai és magyar zenészeket, Soundcloudon, Bandcampen. Van egy állandó talent scout oldala ennek az egésznek. Várunk demókat és várunk olyan alkotókat, akik úgy gondolják, hogy találkozhat a művészi identitásuk a miénkkel. Fontos még megemlíteni azt a hálózat-elméleti modellt, amit igyekszünk követni a fejlődésben. Ajánlásokat is fogadunk és megkereséseket is kapunk, így valahogy az egyik zenész hozza a másikat. Ugyanakkor van még két másik nagyon fontos istálló, amit kiemelnék az egyik a Pécsi Tudományegyetem, illetve a Liszt Ferenc Zeneakadémia elektronikus zenei médiaművész szakirányai.
Hogyan lehet minimális pénzből kiadni és népszerűsíteni?
Az elmúlt évtizedekben a kiadóknak jelentősen megváltozott a szerepe abban, hogy már nem feltétlenül a fizikai kiadványok terjesztése és kiadása a fő profil, hanem kialakult az úgynevezett 360 fokos médialefedettség fogalma, ami azt jelenti, hogy a kiadó szervezi a rendezvényt, csinálja a grafikai arculatot, a tematikát, intézi az adminisztratív feladatokat és egyfajta booking feladatot is magára vállal, hogy a zenészei minél több helyre jussanak el. Ez egy többoldalú, komplex feladat, ugyanakkor továbbra is lényeges a fizikai kiadványok létrehozása.
Beszélj, kérlek a vizuális tartalmakról!
A legizgalmasabb fázis a munkafolyamatban, amikor összegzem egy briefben a saját laikus elképzelésemet a képi tartalmakról, és erre válaszul a korábbiakhoz egy lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódó, mégis egy rokon gondolatiságot kifejező munkát kapok kézhez. Egyébként a grafikai oldal is hasonlóan működik, itt is ezt a hálózati patternt igyekszünk megragadni. Egyik grafikus csatlakozik a másikhoz, ajánlj egyet vagy egy kiállítás kapcsán találkozunk vele. Vörös Krisztiánt, Pirost például egyik zenészünk javaslatára kerestem fel a kiállításán. Szoktam scrollozni tumblreket vagy blogokat, és persze a MOME közössége is egy rendkívül jó szűrő, több grafikusunk (Csocsán Laura, Nagy Zoltán Márton, illetve Kili Zsanna) is itt tanult/tanul.
Mindig is az volt a terv, hogy párhuzamosan rendezvényeket is csinálsz vagy ezt egyfajta szükségszerűség hozta és később ráállnál teljesen a kiadásra?
Az első évünk egy digitális, ingyenes kiadvány terjesztésével és anyaggyűjtésével telt, egy network időszak volt és sokat agyaltam azon, ami kérdezel. Azt gondoltam, hogy elegendő, hogyha összeállítjuk az anyagot és az interneten promotáljuk, de ez csak egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy teljesen szükségszerű a 360 fokos médialefedettség, ugyanis ezen a digitális piacon nem elég csupán, ha kikerül az anyag, szerintem a hallgatóságnak szüksége van egy referenciális közegre, ahol jelen tud lenni, ahol be tud kapcsolódni. Így ezek elválaszthatatlanok: az élő koncertek vagy elektronikus zenei médiaesemények szervezése és a kiadás.
A kazetta a fő hanghordozó, amin megjelennek a zenék?
Igen, ez a formátum reneszánszát éli a gyűjtök körében, ugyanakkor minden kiadványunk a hozzáférhetőség jegyében megjelenik digitálisan is. Most viszont készül egy csak digitális kiadvány a második kazettaanyagunk remixeiből, több meghatározó hazai techno producer jóvoltából. Egy szerzői albumot próbálunk átültetni klub és tánczenei feltételek közé.
A következő fizikai kiadványunk a Farkas Miklós és Gryllus Ábris által alkotott FOR. formáció ipari hangzású terror-orgiája lesz.
Mik a tervek a közeljövőre nézve?
Szeretnénk kialakítani Magyarországon egy biztos közönséget, egy magbázist, és szeretnénk követni ezt a félig underground, félig piaci marketing-stratégiát, ami azt jelenti, hogy nem bízzuk teljesen a szájhagyomány útjára és zárt közösségekre a terjedést, hanem van egy szervezett jelenlétünk. Emellett szeretnénk folytatni az idén megkezdett kelet-európai és magyarországi turnéinkat. Nemrég Győrben, Esztergomban, Dunaszerdahelyen és Pozsonyban jártunk, motiváló ezeknek a városoknak a kulturálisan elkötelezett pionírjaival alkotni. A Kolorádón is ott leszünk.
Hosszú távon pedig szeretnénk egy saját, felismerhető hangzást kialakítani, ami egyfajta ’EXILES SOUND’-ot képvisel. Szerintem a nagyobb kiadók részben annak tudhatják be a sikerüket, hogy nem egy műfajra húzták fel az egész identitásukat és mi is szeretnénk ezt elkerülni. Több divatos zsáner is mostanában emelkedőben van, de aki ennek teljes mértékben felül, az determinálja magát a fejlődésben. A rendezvényeknél is fontos, hogy ne ragadjunk be egy lokálba se. Több hely van itt Budapesten is, amit szeretnénk betámadni. A Trafó, az A38 és előbb utóbb a Lärm is reméljük kénytelen lesz minket befogadni.
Kik azok, akik segítenek mindezt tető alá hozni?
A crew-nak van pár oszlopos tagja. Nagy Roland aka Fausto Mercier. Ő felel a mastering és studiómunkákért, emellett zenészként is aktív, Janky Máté aka Alley Catss aki szintén zenész, a grafikák kapcsán is tevékeny. Zsigó Dániel, grafikus velünk van a kezdetektől, Wurki, Tóth Ákos és Várhegyi Dávid pedig a legtöbbször visszatérő vizuál művészünk, akik a vetítésekért felelnek.
Hogy néz ki egy rendezvényetek?
Sokszor játszunk a térrel. Próbálunk hagyományos előadó és közönség viszonyából kiugrasztó térelrendezéseket alkotni. A látvány vagy akár az installációk terén. Minden rendezvényen átírjuk a helyszínt. Van, hogy a táncteret alakítjuk át színpaddá, egyfajta workshop hangulatban, vagy épp elmaszkoljuk a zenészeket, és a közönség teljesen magára marad egy látvánnyal. Ami a zenét illeti, a produkciók egymásutániságukban kapnak egy narratív ívet, reflektálnak egymásra, játszunk a hallgatók felfokozott figyelmével.
Milyen témák alapján válogatod a zenéket és a vizuális tartalmakat?
Meghallgatom, hogy hol kapcsolódhat az előző kiadványokhoz egy zene, hogyan tudom azt elhelyezni azon az idővonalon, amit alkotunk. Vannak különböző tematikai pontok: a műfajok közötti fúzió, illetve verbális vagy poétikus témák.
Az egyik ilyen a kortárs izoláció, az át nem jutás kérdése, a testekbe zártság, ezeknek a testeknek a tudata, a saját testtudatunk változása, csorbulása. Ez Várhegyi Dávid munkáin szerintem erősen kifejeződik.
Másrészt van egyfajta történelmi fenyegetettség, a military, erőszakszervezeti esztétikával való szembenállás is, ennek kiforgatása és felhasználása.
Kortárs frusztrációkra való reflektálás, hogy segítsük ezeket kioldani, főleg egy ennyire politizálódó és dehumanizálódó térben, amiben élünk. Ebben van egyfajta romantika is, ezekben a zenékben. Mindegyikük máshogy közelíti meg az említett témákat és hozza bele a saját toposzait. Csernovszky Márton és Makay Anna albuma egy nagyon nyers, romantikus véleménynyilvánítás a kortárs izolációról vagy az át nem jutásról.
Fausto Mercier bemutatkozó albuma pedig egy kitörés a digitális vitakultúra és FOMO feszültségeiből. Ahogyan azt a cím is mutatja, Angry People Click More. Az egész album egy felforgató energiazuhatag.
Nem akarjuk a művészeinket kulturális produktummá, branddé alakítani, hanem szeretnénk megtartani ennek az emberközeliségét és alapvetően barátoknak lenni, akik zenét szereznek és zenét szeretnek.
Zene ez?
Én nem mondanám annak.
Zaj?
Annak se. Ilyen valami a kettő közt.
// /
Fénykép: Kránicz Richárd
Grafikák, videó: Várhegyi Dávid
Szerző: Karsai Anna
