A társadalom peremén L.A.-ben


Egy Los Angeles-i közösség tagjainak életén keresztül ábrázolja az emberi sorsot és az idő múlását a holland fotográfus, Dana Lixenberg a most látható kiállításon a Mai Manó Házban. Magával ragadó, bensőséges portrék a bandaháborúkat, társadalmi feszültségeket, konfliktusokat átélő közösség tagjairól, szülőkről és gyerekekről. Az alkotó az Imperial Courts 1993 – 2015 projekttel 2017-ben elnyerte a világ egyik legrangosabb fotográfiai díját, a Deutsche Börse Fotográfiai Díjat.

Imperial Courts 1993 – 2015, DJ, 1993 © Dana Lixenberg

Az Imperial Courts egy hosszútávú fotográfiai projekt eredménye, amelyen a holland fotográfus, Dana Lixenberg 1993 és 2015 között dolgozott. 1992-ben Lixenberg egy holland folyóirat megbízásából utazott Los Angeles déli központjába, hogy dokumentálja a Rodney King rendőri bántalmazása és az érintett rendőrök sorozatos felmentése körül kiéleződött helyzetet. Felkereste azt a területet, ahol a zavargások zajlottak, így került kapcsolatba a Watts negyedében található Imperial Courts nevű szociális telep lakóival.

Bár kezdetben gyanakvással fogadták, végül sikerült hosszútávú kapcsolatot kiépítenie az itt élőkkel. Nagyformátumú kamerájával számtalan alkalommal visszatért a helyszínre.

Ellentétben az általánosan egyoldalú, szenzációhajhász közmédiával, tiszteletteljes, lenyűgöző portrékat készített e kicsiny, zárt közösség lakóiról, akik szó szerint a társadalom peremén élnek.

Lixenberg rögzítette a közösség sajátos ritmus szerint hullámzó életciklusát: sokakat látott születni és meghalni, a bandaháborúk több áldozatot követeltek, mások eltűntek vagy a börtönben végezték. Gyermekek felnőttek, majd maguk is szülőkké váltak.

Imperial Courts 1993 – 2015, China, 1993 © Dana Lixenberg

Akárcsak korábbi projektjeiben, Lixenberg itt is olyan egyénekre és közösségekre fókuszált, akik nehéz szociális körülmények között próbálják fenntartani magukat. Türelmes és figyelmes megközelítésének köszönhetően intenzív közös munka alakult ki a lakók és az alkotó között, melyből olyan magával ragadó, bensőséges portrék születtek, amelyek távol tartják magukat a társadalmi sztereotípiáktól. 2012-ben Lixenberg audio- és videofelvételeket kezdett készíteni és kifejlesztett egy interaktív web-dokumentumfilmet Eefje Blankevoort filmkészítővel közösen. Ez a réteg új összefüggésekbe helyezi a képeket, közelebb hozva a nézőt a közösséghez és személyes történeteikhez. A projekttel Lixenberg az Imperial Courts lakóinak állít emlékművet, és komplex módon ábrázolja az emberi sorsot, valamint az idő múlását.

Az Imperial Courts című sorozatával Dana Lixenberg 2017-ben elnyerte a rangos Deutsche Börse Fotográfiai Díjat. A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás a fekete-fehér portrék mellett, videókat, hangfelvételeket és egy interaktív web-dokumentumfilmet ölel fel, amik bővítik a portrék kontextusát és amiken keresztül közelebb kerülünk a lakókhoz és az ő személyes történetükhöz. A projektről megjelent egy szintén több díjat nyert kiadvány is a Roma Publications kiadónál.

// / 

A kiállítás augusztus 16-ig tekinthető meg a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. 

Dana Lixenberg: Imperial Courts | Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház | 1065 Budapest, Nagymező utca 20. | 2018. május 25. – augusztus 16.

Forrás: sajtóközlemény