Újabb Red Dot díjakkal ismerték el Palotai Gábor tervezőgrafikai munkásságát


Szinte már hagyománynak tekinthető, hogy Palotai Gábor munkái mellett évről évre megjelennek az esseni Design Zentrum „piros pontjai”. A designszakma egyik legnagyobb elismerését jelentő díjat 1955 óta kapják meg olyan tervezők, akik az adott évben kimagaslót alkottak a saját területükön.     

Palotai 2017-ben négy, 2016-ban pedig három díjat vihetett haza. Tervezőgrafikusként stabilan áll a modern grafikai hagyomány talaján, miközben játékos, kísérletező habitusának köszönhetően sikerült csakis rá jellemző formanyelvet kidolgoznia. Munkái kitűnnek a kortárs, absztrakt geometriára építő anyagok közül.

A Svédországban élő tervezőnek idén három plakátsorozatát díjazták, amelyek a Red Dot Design Museum éves tárlatán is szerepelnek majd.

Neon Art Gallery

Az itt látható plakátok a budapesti Galeria Neon számára tervezett arculat részét képezik, amelynek középpontjában a „neon” szó betűképének torzítása áll. Az „o” vízszintes nyújtása és nagyítása révén Palotai kitöltetlen, üres felületeket képez, amelyek befogásával és keretezésével játszik a látvány. A logóból alkotott kétdimenziós képek a neoncsövek hosszúkás formáját és – Palotaira jellemző letisztult eszközökkel – a digitális glitchek világát is megidézik.

Livsdal

A prémium légtisztítókat gyártó Livsdal arculata egyszerű pontokra épül, amely a cég elsődleges célkitűzésére utal: megtisztítani a levegőt a káros részecskéktől. A létrehozott minták gazdag variációkat tesznek lehetővé, mégis átgondolt és feszes összbenyomást keltenek. A narancssárga, fekete és fehér színek éles kontrasztja teszi mozgalmassá és élővé ezeket a racionálisan szerkesztett képeket. A plakátok mellett magán a terméken is szerepelnek a pontokból kialakított minták, és a Livsdal teljes arculatát meghatározzák.

Swedish Exhibition Agency

Kevés olyan sikeres együttműködést tudunk említeni az utóbbi évekből, mint ami Palotai Gábor és a Swedish Exhibition Agency között fennáll. Nemcsak idén, de tavaly és tavalyelőtt is Red Dot-tal díjazták a kiállításokkal és oktatással foglalkozó ügynökség számára tervezett Palotai-grafikákat. A mostani munkák az intézmény Múzeumok és iskolák közötti kollaborációról szóló jelentésének a vizuális lefordításaként és tolmácsolásaként jöttek létre. A plakátokon szereplő grafikai elemek összefonódása a különböző tudásterületek közötti lehetséges együttműködéseket juttatják kifejezésre.

// /

www.gaborpalotai.com