„Együtt dolgoztam Leonardo da Vincivel”

---

Az idei Design Hét Budapesten az egyik legnagyobb várakozás a szakma nem kisebb tekintélyét, mint az osztrák születésű, francia neveltetésű, világot hódított és Milánóban letelepedett, többszörös Red Dot, If és Good Design díjas iparitermék-tervezőt, feltalálót és tanárt, Marc Sadlert övezte. „Design mindenhol” című előadását, illetve a Basic Collection és a Metalmobil közös rendezésében megtartott műhelyét követően beszélgettünk vele.

Sadler színre lépésével sokunkban nyerhetett cáfolatot egy hallgatólagos előítélet. A sztárdesignerek kimódolt megjelenésének és lezser jovialitásának sztereotípiáját kikezdve a mester természetességével és együttműködő nyitottságával bizonyított, amikor kalandos pályája legemlékezetesebb munkáihoz fűződő anekdotáival inspirálta a tervezésben még szárnyait bontogató nyolcvanfős hallgatóságot.

A feltaláló az első műanyag síbakancs, a MOMA-ban és a Pompidou-ban kiállított  gerincvédő és virágszálként elhajló Foscarini állólámpa, a játékos Boffi ruhainasok, az üvegből alkotott fagylaltpult és billiárdasztal, a bőröndbe zárt ágy, iroda, illetve konyha és más izgalmas projektek kapcsán kialakult felismeréseibe avatott be bennünket. A milánói Raffles Egyetem tanára szenvedélyes arcát a műhelymunka során ismertük meg. Az alkotás szellemétől lelkesült mester szigorú lendülettel járta körbe, és ösztönözte kis csoportjainkat székötleteink megtervezésére.

„Sok különleges ötlet volt, a legjobban azonban a szőnyegszerű semmi-projekt tetszett…” ‒ foglalta össze. A neheze ugyanis a kivitelezőnél kezdődik, aki a fogyasztóra, nem pedig a tervezőre próbál ráhangolódni. Végtére is nem művészek vagyunk, hanem designerek.

Hol vannak a design határai?

A design jelentése folyamatosan fejlődik. A világháló paradigmaváltásával az üzletek bezárnak, a bemutatótermek múzeumokká lesznek. A terméket e káoszban már nem az ember, hanem önmaga adja el. A közösségi busz, vagy akár a szék tervezését valaha a „jó design” határozta meg, és külön volt a divat. Mára ezek a határok is feloldódtak. Annál érdekesebb.

Szinte évente áll elő valamilyen újítással, hol a sport, hol a bútor, hol a szaniter, hol a világítás területén. Hogy tud ilyen sok és sokféle projektet sikerre vinni?

Sokféle skatulyába zártak már, de az új anyagok és technológiák vegyítésén kísérletezve újabb és újabb területeken találok lehetőséget az innovációra. Gyakran véletlen találkozások vezetnek sikerre, mint a tajpeji Lee család a Reebok, Adidas és Puma sportcipőkig, egy közös vacsora Boffival az extravagáns ruhainasokig, vagy egy hajnali vaporettózás Foscarini tulajdonosával a Mite lámpákig. Egy-egy termék mögött sok összmunka, egyeztetés, kísérletezés, rajzolás, utazgatás, meg botladozás van. Most csak 7-10 emberrel dolgozom Milánóban, nem többel, mert a csapatmunka sokszor nehezebb. Inkább a design művészi oldalára figyelek.

Mely trendek érdeklik?

Nem követek trendeket, de fontos ismernem őket, mert megoldásaimmal az eddig ismeretlen megmutatására törekszem. Többféle alkalmazás, újrahasznosítás láthatatlan technológia, modularitás, átlátszóság, extravagancia, humor… ezek nem festékek, amelyekkel bármely terméket beszínezhetem.

Mi van, ha a designer megelőzi korát?

Nagy hiba. Ezt csináltam húszéves koromban. Mint Napóleon, egyedül  állni az ostromot a hídon: „Suivez-moi à la guerre!” A katonák meg száz méterrel lemaradva mögötte. A divatból vagy más tendenciából kiindulva felmerülhet, hogy valamihez hasonlót készítünk, mégis, igazán akkor lesz jó, ha utánajárunk a piacnak, s megfelelő formában, színben vagy arányokban újítjuk meg. Megtalálni az egyensúlyt. Ez az alkímia az életem.

A divat mozgatja a designt, vagy fordítva?

Oda-vissza igaz ez. Mint egy amőba, úgy formálódik világunk. Információgyűjtés, célkitűzés, majd az adatok megoldássá alakítása. Így lesz a design jó design. Aztán elavul, miközben maga is előmozdít egyet.

Egy régi zuhanyzóját most egyenesen csúnyának nevezte. Mennyi időre tervez egy terméket?

A projektet a megrendelő határozza meg. Persze, olyat szeretnénk létrehozni, ami hosszan kitart, mint a vikingek hajója, de a jó design nem puszta minimálforma és funkció, ami nem fejlődik sehova. Szeretek hatályban gondolkodni. Sportcipőnél például másfél évenként kis változtatással hozunk ki új kollekciót. Ez a mi versenyfutásunk a fogyasztókkal. Ez a megközelítés is egy lehetőség. Azé a jó designé, amely úgy újul meg, mint a hullám a tengerben.

 Van-e olyan terméke, amit maga is használ?

Motorozom, úgyhogy a józanész azt diktálja, hogy viseljem a gerincvédőmet. Különben nem szívesen veszem magam körül a saját munkáimmal. Barátoktól, innen-onnan vannak dolgaim, még ha nem is mind tetszik, vagy működik, mégis szeretem.

A sok utazása során mely kultúrák designja ihlette?

Amikor Dél-Koreában jártam, úgy tűnt, hogy ezek a koreaiak mindent másolnak. Aztán betévedtem egy templomba, s akkor láttam, mi a sajátjuk. Ugyanígy Japánban. Az amerikai lehet, hogy nem évezredes kultúra, de ott van Buckminster Fuller.

És itt mi tetszett?

Hogy inkább felújítják, minthogy lerombolnák a régi épületeket.

Mi ragadta meg Buckminster Fullerben?

Mérnök volt, de nem elégedett meg ezzel. Csak úgy szárnyalt! Ő valósította meg a geodéziai struktúrát. Én meg a láthatatlan technológiával próbálkozom. Az ajtó, a vízcsap meg a lámpa felhasználója a mágiára figyel, nem kell, hogy érdekeljék a szerelvények. Fuller is így gondolkozott.

Találkozott vele?

Nem. Lehet, hogy öreg vagyok, de nem annyira. Ellenben együtt dolgoztam Leonardo da Vincivel! (nevet)

// / 

Eseményfotók: Rácmolnár Milán

Termékfotók: Metalmobil

Szerző: Mucsi Réka 

---