Rend a lelke mindennek – Ujváry Berta textilnyomó sketchbookja


Bertával hat éves korunk óta ismerjük egymást, azóta mindketten rengeteget változunk, de van ami örök: nem szerettem meg a paradicsomot, Berta pedig nem lett egy Marie Kondo. Velem ellentétben ő dolgozik azon, hogy ezen változtasson.

Belelapozni Berta sketchbookjába olyan nekem, mint egy időutazás. Az apró skiccek, kísérletek, elkapott életképek felelevenítik bennem a gyerekkorunkat. Berta sosem félt bepiszkolni a kezét, imádott alkotni, kirándulni, sziklát mászni, ezt az elevenségét máig megtartotta. Ami Bertának a sketchbook, az nekem a jegyzetfüzet. Viszont amíg én göngybetűkkel, táblázatokkal és listákkal rendszerezem a gondolataimat, addig Berta hirtelen jött impulzusokkal, színes ábrákkal ragadja meg ötleteit.

Egyik kurzusán például azt a feladatot kapta, hogy látogasson el bolhapiacokra, inspirálódjon az ott látottakból, majd tervezzen nyomómintákat. Bertának egyből szemet szúrt a sok régi konyhai csetresz kaotikus látványa, valamiért késztetést érzett, hogy rendet tegyen köztük. Persze ezt is csak a maga friss, pezsgő módján. Játszik a színekkel, különböző anyagokkal, textúrákkal. Ahhoz, hogy kikísérletezze a digitális tervezés előtt a minta struktúráját, dekorgumiból készített dúcot. Azt is elárulta, hogy a tökéletes állagú festéket falfesték, akril és tusfürdő egyvelegével éri el. A digitális tervezés során pedig a minta sűrűségével és a különböző elemek méreteinek változtatásával “hozza mozgásba” a felületeket. Ahogy ő fogalmazott: el akarta venni a pohár “pohárságát”.

// /

Szerző: Antal Éva