Könnyed világ, komoly témák – Betekintés Eifert Kata Nóra divattervező portfóliójába

Kata kétségtelenül bátor tervező: nemcsak színekkel, formákkal és technikákkal kísérletezik, hanem a ruhák kommunikációs lehetőségeivel is. Munkái között több olyat találhatunk, ahol a kritikai-feminista olvasat legalább annyira fontos, mint maguk a kollekciók. Egyikben például a body positivity nevében a testek sokféleségét ünnepli, másikban nőket illető közéleti megjegyzéseket emel át a divat és textilművészet kontextusába.

Smart Feminism kollekció

A Smart Feminism című kollekció egy erős feminista statement, ami a hazai közéleti eseményekből táplálkozik. „A ruhadarabokon az elmúlt évek politikai közbeszédéből merített szexista idézetek jelennek meg, amelyek egy okostechnológia segítségével a női testen, viselés közben feminista felkiáltásokká alakulnak át.” A trükk az egészben, hogy ezek a szövegek egy olyan okosfestékkel vannak az öltözetre nyomtatva, ami a test hőjére reagálva láthatatlanná válik. Bizonyos szavak azonban külön fel is vannak hímezve, így a „megmaradó” részek új, pozitív értelmet nyernek. Plusz csavar, hogy a betűtípus a falvédők stílusát idézi, aminek szintén van egy kritikai értelmezése: egy közéleti botrányra reagál, az Univer termékek szexista csomagolására.

EveryBODY is beautiful c. mintaterv

Egy másik friss munkájában olyan mintát tervezett, amely méltó helyet foglal a body positivity témájára válaszoló alkotások sorában. Az EveryBODY is beautiful mintaterv a női testek sokféleségére reflektál:

„A mintatervezés során a női test mérettől, bőrszíntől, konvencióktól és előítéletektől független szépségének megjelenítése volt a célom. Olyan képzőművészek munkái inspiráltak, mint Matisse, Daiana Ruiz, Laura Berger.”

A selyemkendő mellett egy 3D-nyomtatott anyagkísérletet is készített négy réteg elasztikus tüll és 3D-nyomtatott női alakok összekapcsolásával. Az anyag flexibilitásának köszönhetően egy játékos rétegződés jön létre, amely egyszerre lágy és rugalmas, rásimul a női test sokféle formájára.

Fényfestés c. kollekció

A Fényfestés kollekció szabadon választott inspirációnak indult, végül egy kortárs színdarabban debütált. „Egy gyűjtéssel kezdtem arról, hogy a képzőművészetben, fotográfiában, egyéb művészeti ágakban milyen módszerekkel jelenítenek meg egy mozdulatsort egyetlen állóképben. Ezek közül kiválasztottam egy technikát, a fényfestést, aminek az a lényege, hogy a kamera hosszú záridővel exponál egy vagy több mozgó fénypontot, így dokumentálható a fény útja egyetlen képkockán. Elkészítettem a saját fényrajzaimat, amiken az öltözködés, az egyes ruhadarabok felvételének mozdulatsorát örökítettem meg. Végtagjaimra erősített LED-ekkel vettem fel különböző ruhadarabokat, miközben hosszú záridővel exponált a kamera. Az így kapott fényrajzokból mintákat alkottam, amik megjelentek a kötött anyagokon. Mindegyik ruhadarabon az adott darab felvételének fényrajza jelenik meg.” Ezt a kollekciót Kulcsár Noémi kortárstánc társulatának, a Tellabor egyik darabjában, a Prométheusz c. előadáson jelmezként is használták.

Fräck!

Legfrissebb munkái közül való a Fräck! cipő, amelyet Barcelonában, az Escola Superior de Disseny egyetemén töltött félévében tervezett. A cipőtervezés során egy svéd hívószóból indult ki. „A Fräck sportcipőt a laza, játékos, gyermeki svéd design és építészet inspirálta.” Másik cipőterve a Szerencse sárcipői névre hallgató lábbelije, ami Hans C. Andersen azonos című meséjére utal. „Friss diplomásként azonosulni tudtam a főszereplő fiatal tündérrel. A tapasztalatlan, pályakezdő tündér egy különleges sárcipővel kíván örömet hozni az emberek életébe. Kollekciómat egyrészt a tündér személyisége ihlette: fiatal, naiv, friss, tündéri. Másrészt pedig a sárcipő maga, ami tulajdonképpen egy cipőre húzható vízálló kalucsni.”

A szerencse sárcipői

// /

Kata további munkáiból egy rövid válogatást ITT találtok.

Szerző: Bartók Hedvig