Kisautókból főállás – Interjú Kisgyörgy Balázzsal, a CMGH alapítójával


Habár Balázs még csak másodéves formatervező hallgató, idén már egy kisebb standot is magának tudhatott a Hungexpon. Az idáig vezető út azonban hosszú volt. 8 éves korában kezdett el modellezéssel foglalkozni, sokáig hobbiból, majd 2014-ben megalapította a Custom Model Garage Hungary nevű kisvállalkozást. A csapat azóta 4 főre bővült és nemzetközi szinten sem ismeretlenek: forgalmaznak apró 3D-nyomtatott alkatrészeket autómakettekhez, de egyéb modellezéssel kapcsolatos megbízásokat is vállalnak.

Kisgyörgy Balázs és Maros Kornél

Hogyan kerültetek az Automobil és Tuning Showra?

Évek óta járok különböző autós találkozókra, ahol megismerkedtem a magyar autós és tuningélet meghatározó alakjaival. A Backyard Garage autós társasággal volt egy videós szereplésünk még tavaly  és annak folyatásaként kaptunk náluk helyet az AMTS-en, hogy a maketteket kiállíthassuk.

Mesélsz pár szóban a kitelepülésetekről?

A legnagyobb „A” pavilonban vannak az óriás cégek, hifi gyártók, nagy tuningműhelyek, illetve itt a nagyszínpad is. A többi pavilonban kisebb klubok, egyesületek kaptak helyet, de szoktak lenni iskolák és egyetemek is. Mi csak a szombati napon voltunk kint, de így is hihetetlen jó visszhangja volt az egésznek. Sokan fotózkodtak, jöttek beszélgetni, látták már itt-ott a munkáinkat és a kihelyezett matricákat is.  Az expo keretében még egy riportra is sor került. Megtisztelő, hogy ez a közösség elismeri munkánkat, élveztük a show előtti pár hónapban a kiállításra való intenzív felkészülést.

Mióta foglalkozol makettezéssel?

12 éve kezdtem, először még csak hobbiszinten. Mindig is szerettem a kreatív elfoglaltságokat, így kézenfekvőnek tűnt a választás, miután egy osztálytársamtól kaptam pár makettet születésnapomra. Eleinte még „mindenevő” voltam, végül az autók mellett kötöttem ki. Persze az autótuningon belül is az egyedi stílusok érdekelnek a legjobban, szeretem a saját ízlésem szerint formálni a dolgokat, kombinálni az alkatrészeket, ténylegesen egyedi maketteket építeni. Általában nem elégszem meg azzal, amit a gyártók kínálnak.

Mikor alapítottad a Custom Model Garage Hungary-t? Azóta hogyan bővült a csapat?

A CMGH-t 2014-ben alapítottam külföldi oldalak, klubok társaságok mintájára, szerettem volna megosztani a munkáimat a nagyvilággal, és erre kézenfekvőnek tűnt egy brandet létrehozni. Ebben lett nem sokkal később társam egy jó barátom, Maros Kornél, akivel azóta együtt építjük az autókat. Vele egy Facebook-csoportban ismerkedtem meg, a közös érdeklődés és hasonló ízlés miatt remekül együtt tudunk működni. Vannak olyan részei az építésnek amire egyikőnk specializálódott, pl. a fényezés részét Kornél szereti csinálni, én a kis részletek megalkotását belterek építését szeretem jobban. Azóta a csapat kiegészült Ráb Dávid barátunkkal, aki a műgyanta alkatrészek öntésében segédkezik nekünk, illetve Timári Blanka szaktársammal, aki a figurák festését, módosítását, illetve kiegészítők építését kezeli. Az AMTS-en bemutatott kis mini autókiállítás dioráma is közös munkánk, mindenkinek megvolt benne a saját része, majd így állt össze egy egésszé.

Milyen technológiát használtok a speciális alkatrészek előállításához?

Formatervezést tanulok, így adta magát , hogy 3D modellező programot használjak, de persze az sem utolsó szempont, hogy ezeket az apró formákat nehéz lenne kézzel megfaragni. A modern technológia segítségével jó minőségű végeredményt tudunk összehozni. Műgyantás 3D nyomtatót használunk az alkatrészek, felnik, kormányok, belső kiegészítők elkészítéséhez.

Honnan érkezne hozzátok a megbízások?

Instagram és Facebook-oldalunkra írnak sokan, ha szükségük van valamire a makettjükhöz. Igyekszünk a legtöbb esetben segíteni is nekik, ha kapacitásunk és időnk engedi. Évente párszor bevállalunk bérmunkát is, de csak akkor, ha az alapmakett megtalálható a piacon, valamint, ha a megrendelő elképzelése nekünk is tetszik, látunk benne fantáziát.

Mik a céljaitok a jövőben?

Az elmúlt években mi is megpróbáltunk egyre több munkát beletenni ebbe, és egy szinten már elkezdett a hobbi kategóriától eltávolodni a munka irányába. Nem szeretnénk „görcsös” bérgyártásra ráállni, és mindig másoknak autókat építeni. Voltak már együttműködéseink cégekkel, akik hasonló aftermarket kiegészítőkkel foglalkoznak, valamint magyar makettboltokkal is. Szeretnénk az autóépítés minél több területén kipróbálni magunkat és nagyobb volumenű diorámákat is építeni, hogy egy minden irányba kiterjedő környezetet kaphassanak az autók maguk köré. Én speciel szívesen foglalkoznék makettkészletek vagy kiegészítők tervezésével és modellezésével. Bármit is hoz a jövő, mi igyekszünk folytatni azt, amit elkezdtünk, a mottó továbbra is marad: „Unalmas makettet, dobozból megépíteni bárki tud!”

// /

A teljes modellezési folyamatokról ITT találtok dokumentációkat, a Custom Model Garage Hungary további elérhetőségeit pedig a következő linkeken érhetitek el: FACEBOOK | INSTAGRAM

Szerző: Szabó Ádám