2019. 05. 15. | Fotó

MOME After: Albert Anna

Albert Anna – vagy ahogy többen ismerik: Alianna – gyermekkora óta vonzódott a vizuális művészetekhez, és hamar a fotózás bűvöletébe esett. Első kameráját 13 éves korában kapta a szüleitől. A MOME-n elvégezte a fotó szakot, majd a diplomája megszerzése után saját vállalkozást indított. Pályafutása elején szinte rögtön kapott egy állásajánlatot attól a cégtől, ahol már az egyetem alatt is dolgozott szabadúszó retusőrként, de visszautasította, mivel a maga ura szeretett volna lenni, és nem akarta, hogy egy 8 órás állás egyből beszippantsa. A későbbiekben ugyan megmaradt a kapcsolata velük, viszont képes volt saját időbeosztással a maga projektjeire fókuszálni, és egyéb megkeresésekkel is foglalkozni.

Mit szerettél a legjobban az egyetemi éveid alatt, és mi volt az, amivel esetleg meg kellett küzdened?

Amit imádtam, azok az olyan kurzusok voltak, amik nagyon intenzíven megmozgattak valamit bennem, és elindítottak egy irányba. Nem konkrét tárgyakra gondolok itt, hanem például bizonyos tervezésekre, vagy a vizuális stúdiumokból néhányra, esetleg a kurzushetünkre Perlaki Mártonnal. Jó volt az is, hogy a MOME kiválósági projektjein dolgozhattam; ezáltal elutazhattam Tihanyba, Antwerpenbe, Szarajevóba, illetve az Erasmusnak köszönhetően Londont is megjártam. Egyébként az összes filmes órámat imádtam; a filmtörténetet, filmelemzést, dramaturgiát. Nagyon fog hiányozni a konzultáció is a tanáraimmal. A legnagyobb nehézség nekem (sajnos mai napig) a határidők betartása és az időbeosztás volt, illetve magam menedzselése, de ezeken nagyon dolgozom most is.

Volt olyan dolog, amit jó lett volna tudnod, amikor befejezted az egyetemet, de senki sem készített fel rá?

Egyelőre kevés dolog ért meglepetésként itthon, bár ezt lekopogom. Persze, vannak gyengeségeim: például legutóbb egy tapasztaltabb „kolléga” felhívott, és mivel látta az egyik árajánlatomat, el akart látni pár tanáccsal a magyar piaccal kapcsolatban. Árajánlatot adni nekem az egyik legnagyobb szenvedés.

Mennyiben érzed úgy, hogy a jelenlegi munkádban kiteljesedhetsz és megvalósíthatod önmagad?

Én az alkalmazott fotográfiát mindig is teljesen különválasztottam az alkotói projektektől – ami persze nem feltétlenül jó. Még dolgoznom kell rajta, hogy mindkettő felismerhetően az én kezem munkája legyen. Ugyanakkor lenne időm több saját projektre is, csak hát a hirtelen jött szabadságnak – így diploma után – nagyon megörültem, és belevetettem magam a munkába. Alkalmazott munkákat sokszor fotózok úgy, hogy valami az utolsó pillanatban készül el, vagy nagyon gyorsan kell másnapra pár kép, és ez megnehezíti a munkámat, de igyekszem a maximumot kihozni az ilyen helyzetekből is.

Mikor érezted magad a legelégedettebbnek az elmúlt pár évben?

Néha annyira ráfeszülök dolgokra, hogy akkor jövök rá, mennyire jól sikerültek, mikor már vége van a folyamatnak. A diplomázás alatt voltak mélypontok, de aztán végre végeztem vele, és a véleményektől függetlenül úgy tudtam ránézni a munkámra, hogy láttam annak hibáit és szépségeit, ez pedig elégedettséggel töltött el. Ugyanígy, az első egyéni kiállításom most ősszel volt, az installáláskor még sírtam is a stressz miatt, de aztán olyan jól sikerült, hogy el sem hittem, hogy ez velem történik meg! Mindkét emlék egyébként a Női tekintet című projektemhez kötődik, amely a mestermunkám, és a „belépőm” a szakmába. Az foglalkoztatott, hogy a nőiesség fogalmának milyen konstrukciói vannak, és ezeket én hogyan látom, hogyan élem meg. Megrendezett képeket készítettem, és úgy próbáltam egy-egy történetet átadni, hogy azok lényegét szimbólumszerűen jelenítettem meg. Vannak kevésbé konkrét gondolattársításaim, amik annyira személyesek, hogy talán más nem is azt látja beléjük, amit én, de ezt élvezem a fotóban a leginkább.

Milyen víziód van a jövőre nézve?

Egyelőre a legfontosabb dolog, amiben fejlődni szeretnék, az a fotó menedzselési oldala. Nagyon nehezen veszem rá magam, hogy pályázatokra jelentkezzek, elküldjem a munkáimat több platformra: hogy úgymond „nyomuljak”, pedig tudom, hogy fontos lenne. Szeretnék több megjelenést, magazinokban is. Pár évig még biztos itthon leszek, de aztán idővel szeretném kipróbálni magam külföldön is; ha ez sikerülne, nagyon boldog lennék.