MUSTRA: Veress Nikoletta animációs munkái


Szarvas-kutyák, áfonya-madarak, műugró lovak és titokzatos emberek. Egyetemi feladatok mellett fesztivál filmmel és videoklippel bővelkedő portfólióba, illetve a hozzájuk tartozó munkafolyamatokba lesünk be, az egyetemista lét élményeivel és lehetőségeivel fűszerezve. Veress Nikolettával, a MOME másodéves animációs hallgatójával beszélgettünk MUSTRA rovatunkban.


Deerdogs – Egy animációs film az egyensúlyról és az újjászületésről

Ezt a munkád, az első rövidfilmed, még az MFG-n (Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium) mozgókép-és animációkészítő szakán készítetted. Miért épp ezt a témát választottad?

„Valami pozitív” címszó alatt kellett elkészítenünk a vizsgamunkákat abban az évben. Nálam az egyik ilyen dolog a születés volt, másik pedig a kutyák. A filmben piros, négy lábon járó kis szarvaskutyák szerepelnek, innen kapta a film a címét is. A „szarvas” nevet az osztálytársaim társították a lényekhez még a kezdetleges karaktertervek miatt.

Az első tervem az volt, hogy a lények hozták volna létre a körülöttük lévő világot, csak ezt követően jött a kétpólusú világ terve, illetve a reinkarnáció. Azonban azt az ötletet meghagytam, hogy kapcsolat van a környezet és a szarvaskutyák között: a fák terméséből isznak, illetve a kutyák elhullajtott szőrszálaiból lesznek később a fák.

Pár év elteltével, hogy tekintesz vissza erre a munkádra?

Szerintem ugyanúgy, mint mindenki más ilyenkor: nagyon sok olyan dolgot látok benne, amit ma már máshogy csinálnék. Azonban sokat tanultam a munkafolyamat alatt. Ezen a filmen egyedül dolgoztam, így megtanultam jobban beosztani az időmet. Mindennel együtt kb. 2 hónap alatt lett kész, de szívesen éjszakáztam miatta.

A rövidfilmeket átlagosan megjelenésüktől számítva 2 éven át fesztiváloztatják, és csak utána teszik interneten elérhetővé. Te mikorra tervezed a Deerdogs online premierjét?

Nyáron szeretném feltenni a filmet Vimeo-ra. Illetve tervben van, hogy összevágok egy werkvideót is.

A MOME-s diplomafilmeket az egyetem és bizonyos filmeket a Filmalap is nevez nagyobb fesztiválokra, akinek azonban fontos, hogy filmje minél több országban látható legyen, érdemes kisebb fesztiválokat is felkutatnia. Az első filmed Franciaországon át, New Yorkon keresztül, Brazíliában is járt. Jelen tudtál lenni valamelyik vetítésen?

Június végén életemben először repülhettem a Festival du Film d’Animation de Savigny filmfesztiválra Svájcba, ami hatalmas élmény volt. Mikor megtudtam, hogy bekerült a filmem, emlékszem nagyon megörültem a hírnek, és mondtam is a többieknek poénból, hogy csomagoljanak, mert megyünk. Nem sokkal később kaptam egy e-mailt a fesztivál szervezőitől, hogy várnak és hozzájárulnak az utazáshoz, illetve szállást is tudnak biztosítani.

Az elmúlt években nemcsak a felvételi rendszer, de a BA képzés is kicsit megváltozott a MOME-en. A 2014-ben még „vizuális stúdiumok” néven futó 3 féléves tárgy ma már „média stúdiumokként” szerepel, és teljes első féléven átívelő csoportmunkát jelent. Hogy élted meg ezt az időszakot?

A félév jó hangulatban telt, megismerkedtünk a teljes médiás évfolyammal, emellett nagyon hasznos is volt, hogy megtanultunk csapatban dolgozni. Mindenkinek megvolt a saját részfeladata.

Mi volt a kiindulási pont, hogyan alakult ki ez a projekt?

Össze kellett írnunk külső, illetve belső tulajdonságokat cetlikre, és ezekből kellett húznunk összesen hatot, amelyek a saját karakterünket jellemezték. Farkas Juli tartotta az órákat, és egyik alkalommal behozott egy tasak Bogoly Berti-féle mindenízű drazsét, amit körbe kellett kóstolnunk. Volt benne földigiliszta, záptojás, fülzsír ízű is, de néha egy-egy szerencsésebb osztálytársam talált mézeskalács, vagy málna ízűt.

Miközben valaki ízlelte a cukorkát a többieknek a karakterükre illesztve kellett a látott érzelmeket lerajzolni. Innen jött az alapötlet, hogy gasztro irányba szeretném elvinni a karakterem, aki csirkéken (Berryken) tesztel új növényfajokat.

Budapest Sport Főváros animációs spotok

2019-ben Budapest nyerte el az Európa Sportfővárosa címét, aminek kapcsán az elsőéves hallgatók éles tervezési feladatként készítettek spotokat. A megrendelői munkák nehézségét általában a túl nagy kötöttségeket adó brief jelenti. Mennyire voltak nyitottak a szervezők?

Egyedül a színek terén volt erős megkötés. Azt nem szabták meg, hogy milyen sporttal kell foglalkoznunk, és azt sem, hogy kötelező lenne humanoid karaktereket használnunk.

Ennél a projektnél is Farkas Juli volt a konzulens, aki szintén nyitott volt. A 4 beválogatott spotban végül nem szerepeltem, de így el tudtam rugaszkodni a megadott színektől, amik a kék, illetve a citromsárga voltak.

Melyik a kedvenced?

A kedvencem a golfos, ahol a végén Elvis hangon nevet a karakter! De a másik kettőben is vannak olyan jelenetek, melyeket nagyon szerettem, például a Gellért Fürdősnél az ugrást animálni, vagy a lovasnál a vége pacsit.

Hányan dolgoztatok ezeken a spotokon?

Lehetett csoportosan, illetve egyénileg is dolgozni ezeken a munkákon. Eredetileg csoportban szerettem volna, azonban lebetegedtem két hétre, és addig a többiek eléggé előre szaladtak a projektekkel; meglettek a csapatok is, így egyedül fogtam hozzá.

AŽUR animációs videóklip

Más területek művészeivel közös víziót kialakítani, kihívás és/vagy hatalmas buli. Összesen két hónapod volt ennek az animációnak az elkészítésére. Hogy álltál neki a tervezésnek, mik voltak a szempontok?

A zenekarnak voltak elképzelései a cselekménnyel kapcsolatban, színek terén, de nyitottak voltak. A klip végül egy lány főszereplőről szól, aki fel akar jutni a Holdra, és ebben egy fiú segít neki.

Az első hét ötleteléssel, zenehallgatással telt. Készítettem egy moodboardot, illetve egy animatikot (vázlatos animációs tervet); ezeket vittem az első találkozóra, ami nagyon jól sikerült. Tetszett nekik és mindent leokéztak, illetve a végére tettünk be egy plusz jelenetet.

A karakter megformálása hosszabb időbe telt. Ez is körülbelül egy hetet vett igénybe, ötleteltünk, kipróbáltunk rövidnadrágot, hosszút, pulcsit, pólót, cipőt, zoknit. Ezek mellett folyamatosan fejlődtek a hátterek. Volt egy colour storyboard, ami mentén nagyvonalakban meghatároztam, hogy melyik háttérnek milyen színvilága kell, hogy legyen. Ez leginkább az átmenetek miatt volt szükséges, illetve azért, mert nem a jelenetek sorrendjében haladtam. A háttereknél Khor Fruzsi segített be, neki készítettem színfelosztásokat, hogy hány réteg legyen az adott háttérnél, milyen növények legyenek, hol és milyen sűrűn.

Mindeközben a karakterre is sikerült rátalálnunk Zitával, és elkezdődhetett a gyártás. A megadott határidő előtt készült el a klip, így a szeptember 27-i koncertjükön le tudták vetíteni az online premier előtt.

Gazdag portfólióval, saját munkákkal büszkélkedhetsz, hogy érzed, megtaláltad már a saját stílusod, vagy még keresgélsz?

Úgy érzem, karakterek szempontjából kezdem megtalálni a stílusom, azonban hátterek terén még keresgélek. Két animált jelenet között néha egy-egy 10 perces illusztrációt szoktam festeni digitálisan, ilyenkor szoktam kipróbálni új ecseteket. Van itt is egy kialakulófélben lévő irány, de még azt az utat keresem, ahol össze tudom illeszteni számomra tetsző módon a festett hátteret a flat karaktereimmel.

Ha nem rendező és egyben látványtervező státuszban kéne dolgoznod, tudnál mások rajzi és animációs stílusához igazodni?

Több rövidfilm gyártásában vettem már részt, így szerencsére ki tudtam próbálni magam alkalmazotti helyzetekben is. Múlt félévben Győrfi Ági Szélfogó című diplomafilmjében dolgoztam. Suli vége felé, és nyáron Mészáros Bence projektjében animáltam génmódosított krumplikat, amit nagyon élveztem. A gombszemű lényeknek puffadt kis testük volt, illetve levelek lógtak a fejükről haj helyett. Most Bárány Dani Vacsora című filmjében animálok, amit szintén tudok ennyire élvezni.

Van időd saját projektre?

Jelenleg egy sulis projekten dolgozom. Az idei féléves feladatunk fő karaktere egy elefánt és barátja, akik egy óriási mamutszobor körül táncolnak. Szabadidejükben pedig – amikor nem épp mamutos dolgok után kutatnak – finom teákat próbálnak főzni.

// /

Kövessétek nyomon Nikoletta munkáját Instagramon!

Szerző: Tőkés Anna