Több mint bulihelyszín – bejártuk az új Gólyát


Táncház? Napközi? Punkkoncertek? Kritikai előadások és kerekasztal-beszélgetések? Technobulik? Filmklub? Slam poetry est? Workshopok? Adománygyűjtő estek és minifesztiválok? Van olyan fajta közösségi program vagy esemény, aminek ne biztosított volna a Gólya helyszínt az elmúlt években? Mostantól újra van hol: költözésének és nagy megújulásának célegyenesébe ért a budapesti underground színtér kedvenc közösségi háza.


A 2013-tól csaknem 6 éven át a Bókay utcában székelő Gólyát utolérte a VIII. kerületi dzsentrifikáció, így a szövetkezetnek idén véglegesen költöznie kellett a Szomjas György 1992-es Roncsfilmjének is helyszínt adó több, mint 100 éves épületből. A lépés talán kényszerű volt, de sok szempontból szerencsés is, hiszen az Orczy úton található új bázis két szintjével és tetőteraszával jelentősen nagyobb területet foglal majd magába, mint a régi, illetve ez az épület már a szövetkezet saját tulajdona.

Ennek köszönhetően a Gólya csapatának alkalma kínálkozott arra, hogy az egykori ipari épületet a saját arcukra formálják.  Mindezt közösségi finanszírozásból, a „do-it-yourself” mozgalom módszereivel és rengeteg önkéntesmunkával hajtják végre, a sok kételkedő hang ellenére a projekt sikeresen halad.

Az építési munkálatokból a becslések szerint több, mint száz önkéntes vette ki a részét, akiknek a segítségével teljesen átépítették az egykor a GANZ- Mávag által adminisztrációs központnak és trafóháznak használt épületrészt.

Saját maguk bontották és rakták újra a téglafalakat, huzaloztak, építették a közműrendszert, hegesztettek, vakoltak és bitumeneztek még a téli hidegben is (és folytatják idén télen is).

Kitartó munkájuk eredményeképpen már látogatható koncerttér és presszó, illetve a nemsokára látogatható lesz a konyha és az emeleti közösségi terek. Ezek mellett kialakítottak egy úgynevezett „bérlői részt” is, ahol a Gólyával közösséget vállaló, sok esetben szintén szövetkezeti alapon működő szervezeteknek adnak állandó helyet.

A szövetkezeti működés alapja, hogy a tagok közt nincs alá- és fölérendeltségi viszony, illetve hogy együtt állapítják meg a béreket és az egyéni munkaköröket.

Mostantól itt székel a Közmű – közös műhely néven működő közösségi alkotótér, a Mérce.hu baloldali szemléletű internetes hírportál, a Gólyafészek napközi, a Lahmacun online közösségi rádió és a Konkrét tér tánc- és edzőterem. Ezeket a szövetségeseket úgy választotta ki a Gólya csapata, hogy velük egy erős magját alkothassák a hely köré szerveződő közösségeknek, és termékeny táptalajt biztosítsanak új kezdeményezéseknek.

Az új épület előnyei ennyiben nem merültek ki: a szövetkezetnek lehetősége nyílt a hosszú távú tervezésre. Ezek közül a tervek közül talán a legfontosabb számukra a helyi szinten való mély beágyazottság kialakítása. Ennek a célnak az első lépcsőfokaként egy szomszédsági kampányba kezdtek, amelynek keretében az Orczy negyed lakóit kérdezték őket érintő közös ügyekről és tájékoztatták őket a frissen épülő új közösségi házról. A kezdeményezés keretében létrejöttek a Gólyában helyi szervezésű programok, egy szerdai fogadóóra, faliújság és ötletdoboz, illetve tervben van egy közös, bárki által használható számítógép beüzemelése és egy zebra kilobbizása az önkormányzatnál a könnyebb megközelíthetőség érdekében. A hosszú távú tervek ennél jóval messzebbre nyúlnak: egy olyan hálózat létrehozása a céljuk, amelyben a résztvevők gazdasági és szociális kiszolgáltatottsága minimálisra csökken, érdekérvényesítő ereje pedig megnő. (Szociális designnal foglalkozó tervezők, hahó!)

// /

A sok hasznos információért köszönet Király Francinak, Hegymegi Jánosnak, Bíró Marcinak, Papp Gáspárnak, Füzessi Károlynak, Birtalan Gergőnek, Bokor Péternek és Vitézy Marcinak.

Ha szeretnétek önkéntesként segíteni a felújításban, itt tudtok jelentkezni, eseményekről és egyéb hírekről pedig itt tudtok tájékozódni.

A fotókat Ábray Hermelin készítette.

A cikk a designisso és az MMN együttműködésében született.

Szerző: Lakos Máté