PIROS – A legfrissebb animációs stúdió-formáció


Négy jóbarát, akik együtt indultak közös útra: a stúdióalapítás alkalmazott munkákkal teletűzdelt rögös ösvényére. Videóklipek, könyvelőzetesek, arculati filmek és fesztivál-spotok, amik kapcsán a PIROS neve egyre gyakrabban előbukkan. Közös ezekben az animációkban, hogy alkalmazotti jellegük ellenére mindegyikben ott van az a szerzői hozzáállás és frissesség, ami miatt szerethetőek, miközben kielégítik a megrendelői igényeket is. A stúdió tagjai meséltek arról, hogyan és miért kezdtek bele ebbe a kalandba.


MIDDLEMIST RED VIDEÓKLIP

Első közös munkájuk, a Middlemist Red videóklip forgatása alatt még nem alkottak tudatosan egy formációt, ám ez jelentette a kezdetet.

A klipet a MOME Z épületében kezdte el tervezni Nóvé Soma, az együttes énekese és egyben az egyetem volt hallgatója, barátjával és osztálytársával Erhardt Domonkossal.

Az idő haladtával többen is becsatlakoztak a munkába (Módy Luca, Halasi Bálint, Lazin Damján, Hlavay Bence, Pham Van Quan Mikeás), és közel fél éven át együtt dolgoztak.

Miután Bence és Domonkos lediplomáztak BA-n, egy sorozatban kezdtek el további szakmai tapasztalatot gyűjteni. Ez idő alatt fogalmazódott meg bennük, hogy mik a pozitív oldalai a stúdiózásnak, és miért szeretnének alapítani egy sajátot. A megerősítést végül a MOME-n keresztül érkezett megbízások hozták el.

KISKAKAS SPOT ÉS ARCULAT

A KISKAKAS 2007-es fennállása óta készülnek friss, vicces, érdekes szignálfilmek az egyetemi diplomamunkák vetítési eseményére.
A 2018-as tavaszi esemény volt az első, amire a PIROS (akkor még „Supafly”) vállalta a spot és a komplett arculat megtervezését. Ezt közösen találták ki, majd a csapat 3D felelőse, Bence építette meg és animálta le az anyagot, a zenét Karányi Dániel szerezte.

„Mindenki hozzátesz, megbeszélés alapja, hogy épp kinek a stílusa illik az adott munkához. A szerepek nincsenek kőbe vésve.”

A következő eseményre született meg a 80-as évek hangulatát idéző 3D-kakas-warrior. Onnantól, hogy az alapötlet konkretizálódott, adta magát, hogy a plakáton a figura csomagolásban szerepeljen. A retrofuturista emlékeket idéző zenét a csapat állandó munkatársai, egyben barátai Tóth Mátyás és Demeter-Tóth Judit szerezték.

Végleges nevüket, a PIROS Animationt 2018 óta használják, és már nem csak az egyetemnek és a barátoknak dolgoznak.

POKET KÖNYVTRAILEREK

A POKET a Sztalker Csoport közösségi-olvasó projektje, amelynek során zsebkönyvautomatákat helyeztek el Budapest csomópontjain. Az automatákból klasszikus és kortárs munkák egyaránt elérhetők. A csoport önmeghatározása szerint céljuk az olvasásnépszerűsítésen túl az is, hogy „a zsebekből kilógó színes könyvek tulajdonosai akár csak egy összenézés erejéig társak lehessenek egy színesebb, egymásra figyelőbb városi közösség kialakításában.” 

„Összeírtuk, kik azok a márkák, akikkel szívesen dolgoznánk, majd felkerestük őket.”

A PIROS tagjai Vécsey H. Miklóst, a Sztalker Csoport egyik vezetőjét, keresték fel a közös munka ötletével. Végül havi egy, a közösségi média felületeken megjelenő book trailerben egyeztek meg, melynek ki kell fejeznie a könyv és az automata kapcsolatát.

Összesen 3 ilyen animáció készült: egy a Kisherceghez, egy Hrabal Gyöngéd Barbárok című könyvéhez, egy pedig Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényéhez.

FRAN PALERMO VIDEÓKLIP

A közös munka mellett a formáció minden tagja egyetemre jár még, és kisebb saját projekteket futtatnak. Halasi Bálint spotokon, koncertpromóciós anyagokon dolgozott a Fran Palermo bandával, melynek fő karakterét továbbgondolva, Hárshegyi Vivi háttereivel kiegészülve, született meg a Demons on the Beach.

„Jó lenne saját szerzői filmeket gyártani. A megrendelői melókba pedig mindig belevinni az egyediséget. Ehhez viszont gyakran egyfajta megrendelői hozzáállásváltozásra lenne szükség.”

YKRA ARCULATI VIDEÓ ÉS MINTATERV

Legutóbbi nagy projektjük az YKRAszámára készített arculati videó és táskáikra szitanyomott terülőminta volt, amelynek karaktereit olyan nagyhírű animációk inspirálták, mint Janovics Marcell János vitéze, vagy a Yellow Submarine. Eredetileg egy túrázós branding animáció ötletével keresték fel Lakatos Balázst, az YKRA megálmodóját, ám a figurákat látva végül mindkettő megszülethetett.

„Mindannyian szeretünk rajzolni, animálni, így azon kevés emberek közé tartozunk, akik elmondhatják magukról, hogy a munkájuk a hobbijuk.”

Bár még nem a stúdió tagjainak saját filmje, de a november 27-én bemutatott Pá, kis panelom! című MOME Anim diplomafilmnek, Darabos Éva rendezésével, a teljes animációs gyártását a PIROS készítette.

Darabos Éva: Pá, kis panelom! (filmstill)

Itthon egyébként több, a PIROS-éhoz hasonló mentalitású, MOME-sok által alapított stúdió működik. Ilyen a CUB animation, aminek a tagjai jelenleg egy sorozaton, egy TV special-ön és egy sorozat piloton dolgoznak. Ismert hazai stúdió a SALTO, amelynek vezetője Fülöp József egyetemi rektor. Náluk épp egy egész estés animációs film készül, és nem rég premierezett Andrasev Nadja első filmje, a Szimbiózis. Érdemes követni a KGB Studio munkásságát, akik rövidfilmek gyártása mellett reklámfilmeket és CGI munkákat is vállalnak. Vagy ott van a Krakout, akik stop motion animációban kiemelkedőek! Külföldi pozitív, azonos hozzáállású példaként a londoni MOTH stúdiót és a svájci Team Tumult formációt említhetjük. Végül, de nem utolsó sorban pedig a PIROS tagok nagy példaképét: a The Lineanimation-t!

Hárshegyi Vivi, Hlavay Bence, Halasi Bálint és Erhardt Domonkos jelenleg mindannyian teljes erőbedobással a diplomamunkáikra készülnek, és inkább csak kisebb, belsős projektekre fókuszálnak. Vivi filmjét idén nyáron, Bencéét és Domonkosét jövőre láthatjuk a diplomavédéseken. Céljuk, hogy a 3 diplomafilm a PIROS portfólióját is gazdagítsa, és később egy közös helyen minél inkább csak a saját, egyedi filmjeikkel foglalkozhassanak, esetleg újabb tagokkal bővíthessék a csapatot.

// /

PIROS WEB | INSTA | FACEBOOK

Szerző: Tőkés Anna