Megérkezett az új YKRA Hikers Tale kollekció!


A Hikers Tale mintát a ‘80-as évek gyerekkori túrázási emlékei, valamint a Magyar Televízió Másfélmillió lépés Magyarországon című műsora ihlették. Az YKRA célja, hogy felidézze nemzetközi közönsége számára ezt a kevésbé ismert időszakot, amikor a vasfüggöny mögött sokan a természetjárásban és túrázásban találták meg a személyes szabadságukat.

A kollekció különlegessége, hogy a minta nemcsak az YKRA termékein jelenik meg, hanem egy rövid animációban is megelevenednek a karakterek, amit a PIROS animációs stúdió közreműködésével készítettek. A frissen alapított stúdió a MOME Animáció szak növendékei.

Az alkotók olyan klasszikusokból inspirálódtak mint a Beatles Yellow Submarine c. animációja, illetve Jankovics Marcell János vitéze. Fontos szempont volt, hogy a nemzetközi piacra szánt animáció zenéje is illeszkedjen a korszakhoz, ezért gyerekkorunk egyik legkedvesebb gyerekdalát a Nálatok laknak-e állatok c. számot választották a Kalákától, 1986-ból. A Kaláka zenekar pont 50 éve alakult, így ezzel az animációval előttük is tisztelegni szeretne a magyar hátizsák márka.

Az YKRA idén ünnepli 8. születésnapját, így az őszi kollekcióhoz szerettek volna a rajongóknak is meglepetéssel szolgálni. Először használnak fekete bőrt a termékeikhez, és ezt fekete kiegészítőkkel párosítják, hogy egy teljesen fekete-fehér kollekció jöjjön létre. Hagyományos szitázással készültek a kollekció darabjai, ami biztosítja az időtállóságot, és ezáltal minden termék egyedi, hiszen a minta más-más része kerül rá a szabás során.

A márka célja, hogy a túrázást, a természetjárást népszerűsítse, és kimozdítsa az embereket a városból és motiválja őket arra, hogy egy természetközelibb és kiegyensúlyozott életet éljenek.

// /

További képekért látogassátok meg az YKRA honlapját!

Forrás: sajtóközlemény