„Nem szeretnék még egy felesleges terméket létrehozni”


A tudatos fogyasztás témája mellett egyre többet felbukkanó téma a tudatos tervezésé is, ami nemcsak a vásárlók, hanem a tervezők szerepvállalását is új perspektívába helyezi. Dombi Franciska innen közelített féléves feladatához, így született meg egy kerekesszékkel kompatibilis táska és tárolókollekció. Többek között erről beszélgettünk az alkotóval.


Franciska másodéves textiltervező szakos hallgató, azon belül kiegészítőtervezés- és kötöttanyag specializáción tanul, jelenleg viszont – az általános tendenciákkal szemben – a jelmeztervezés iránt érdeklődik leginkább.

„Sokáig én is divattervező akartam lenni, de az utóbbi pár évben jöttem rá, hogy ez egyáltalán nem az én világom. Mivel kiskorom óta sokat járok színházba, elkezdtem a jelmeztervezés iránt érdeklődni, és mostanra teljesen beszippantott ez a légkör és nagyon úgy érzem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A jelmeztervezésen belül is leginkább az alternatív vagy független előadások látványa inspirál, közel áll hozzám Nagy Fruzsina és Benedek Mari stílusa, illetve nagyon szeretem azokat az előadásokat, ahol a díszlet és a jelmez együttes hatása is jelentéssel bír, mint például Hegymegi Máté rendezéseiben.”

A kipakoláson megtekinthetőek voltak a kiegészítőtervező specializációra készült projektek, a feladat egy sporttal kapcsolatos tárolókollekció létrehozása volt. A futás témájában Franciska alapos kutatás során összegyűjtötte a már korábban megvalósult tárolási megoldásokat.

„Mivel egy nagyon elterjedt és népszerű sportról beszélünk, rengeteg tároló megoldást találtam, és úgy éreztem, nem szeretnék még egy felesleges terméket létrehozni, egy ilyen kínálat mellett. Ekkor javasolta egy osztálytársam, hogy tervezhetnék mozgáskorlátozottak számára.”

Franciskát újabb utak kezdték szakmailag érdekelni, felkereste Fenyvesi Zoltán maratonistát – akit a nagyközönség a Tiszta szívvel című filmből ismerhet –, majd elkezdtek közösen dolgozni a projekten. Zoli hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt indul a Suhanj! Alapítvány támogatásával, valamint a Suhanj! Fitnessben edzéseket is tart. Együtt gondolkodtak a lehetőségeken és igényeken, Franciska a közös ötletelés eredményeként tárolókat, valamint kerekesszékkel kompatibilis táskát készített.

„Zolinak a futáshoz egy kulacstartóra és egy telefontartóra volt szüksége – mivel korábban iváshoz mindig meg kellett állnia, illetve a telefonját az ölében tartva tudta használni, így ezekre készítettem tárolókat. A fő szempont az volt, hogy a tárolók ne korlátozzák a handbike működését, illetve hogy ne kelljen velük verseny közben foglalkozni. Így a tartóban elhelyezett kulacsból ivócsővel lehet futás közben inni, a telefontartónak pedig van egy külön kimenete a fülhallgató számára, futás közbeni zenehallgatáshoz. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a handbike-on kevés olyan helyet találtunk, ahol ezeket a tárolókat el tudjuk helyezni, ezért a végső megoldás nagyjából az egyetlen hely, ahol ezek a tárgyak praktikusan és biztonságosan tudnak funkcionálni. Ezeken kívül készítettem egy táskát is Zolinak, ami a kerekesszéke méreteihez lett igazítva.”

A tárolók szerkezetének alapját hevederrendszer alkotja, és erre a rendszerre reflektál már a táska szerkezete is. A táskán levehető zseb található, ami akár övtáskaként is használható. Franciska a beszélgetés során többször hangsúlyozta, hogy tervezőként valós problémára szeretne reflektálni – a végeredményt elnézve bátran mondhatjuk, hogy célkitűzése ezúttal sikerült. Stílusos, praktikus, hasznos, nem utolsósorban pedig érzékeny megoldás született.

// /

Konzulens: Bodnár Enikő

Szakoktatók: Grőber Tibor és Czalek Éva

Fotós: Cserna Endre

Szerző: Lengyel Zsanett