A félmilliós klozet nyomában
Valamiért nem tudom kitörölni a hozzám intézett mondatainak emlékét. 2016-ban történt. Ekkoriban – mivel nagyon sok haszontalan kacatot gyűjtöttem – végigjártam a belváros összes régiségkereskedését. Az egyik ószeres pár mondata ragadt meg kiirthatatlanul a fejemben, amely a jelek szerint most, 2020-ban aktuálisabb, mint valaha.
„A franciák büdösek. A magyar miden nap fürdik. Ezeknek nincs olyan fejlett fürdőkultúrájuk. Nem véletlenül találták fel a parfümöt. Azért, mert ők is érzik, hogy bűzlenek.”
A D.-utcai ószeresi dialektika értelmében a fürdőkultúra nem azonos a köznyelvben használatos fürdőkultúra fogalommal, amely az ország méltán híres közfürdőire vonatkozik. A filosz ugyanis itt a hétköznapi tisztálkodást tekinti fürdőkultúrának, amely nem a római vagy török termákban zajlik, hanem sokkal intimebb környezetben, a fürdőszobákban. Tehát valójában itt fürdőszobakultúráról van szó, nem pedig fürdőkultúráról.
A különböző néplélekkel kapcsolatos teóriáknak sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget, a kérdés viszont, hogy mi is ez a magyar fürdőszobakultúra, nem hagyott nyugodni. Szülők, testvérek, barátok, rokonok, ismerősök és félismerősök fürdőszobáiban őrlődtem és törtem a fejem… Szappantartók, többfunkciós zuhanyrózsák, akrilkádak és kagylómintás vécédeszkák közt bolyongva kerestem a választ, hasztalan.
A megváltás azonban január másodikán jött velem szemben egy internetes hirdetés képében. Mikor rábukkantam az első magyar fürdőszoba kiállítás hirdetésére, tudtam, hogy ott a helyem. Tudtam, hogy ha létezik az ószeres által hangoztatott nemzeti fürdőszobakultúra, akkor az a fürdőszoba kiállításon keresendő.
Január 16-án lefoglaltam két ingyenes diákjegyet (elrángattam szerencsétlen barátnőmet is), másnap pedig kimetróztunk a BOK Csarnokhoz. A kiállítótérré alakított sportcsarnok kapujában a reptérihez hasonló szalagfolyosó vezetett az elegáns egyenruhába öltözött hostess lányokhoz, akik leolvasták a digitális jegyeket. A folyosót hatalmas hússzínű sótömbök világították meg. Puha kék padlószőnyeg, trendi szelfifal, csillogó tisztaság és megszámlálhatatlan jakuzzi meditatív csobogása fogadott minket.
Úgy érzem, fontos, hogy bevalljam: mindketten expó-szüzek voltunk ekkor. Annyit tudtunk az egészről, hogy az ilyen kiállításokon vállalatok vagy tervezők mutatják be és bocsátják áruba a legújabb fejlesztéseiket. Így utólag azt mondom, hogy ennél több tudás csak az élmény rovására ment volna.
A fürdőszoba kiállításon a legszórakoztatóbb a látványos üzletelés. A fürdőszoba- és otthoni wellnessipar koronázott és koronázatlan királyai standokat állítanak fel, bemutatják a csúcsmodelljeiket, és megpróbálják azokat rádumálni a bámészkodókra. Mindezt öltönyben vagy koktélruhában, hangulatos gyümölcstálakkal, privát üzletkötő helyiséggel és számos reprezentatív sallanggal. A dolgot valahol a keleti bazár és a pezsgős fogadás között érdemes elképzelni. (Csak fűszerek, ezüstékszerek, állatbőrök és különböző kelmék helyett okosvécéről és „design fürdőszobai radiátorról” győzködnek.) Elkezdtünk kószálni a standok között. Felmértük a kínálatot. Először csak távolról, mert tartottunk tőle, hogy lecsapnak ránk a salesmanek, és kíméletlenül elkezdik magyarázni miért érdemes rikító lila törülközőszárítót vásárolni. Nem csaptak le.
Közelebb merészkedtünk. Senki nem foglalkozott velünk. Rá kellett döbbennünk, hogy nem mi vagyunk a célközönség. Valószínűleg túlságosan „sportos-elegánsak” voltunk a legtöbb márka számára. Különösen a Monaco Spa standjánál éreztem magam lomposnak. Soha életemben nem láttam még ennyi luxusóra + pufi mellény összeállítást ilyen kicsi területen. A standon legtöbben a kedvezményes baby és gyermekjakuzzik iránt érdeklődtek. A vállalat (egy amúgy fellelhetetlen) Arisztotelész idézettel csalja be az arra kószáló dúsgazdag „humán-értelmiségit”, hogy aztán rábeszélje egy gumikacsa alakú baby jakuzzira. Persze ez csak a jéghegy csúcsa.
A lágyan ereszkedő vécédeszkák és a legújabb fejlesztésű – márványtalapzaton álló – mozgásérzékelős, vagy az appon és manuálisan is vezérelhető okosvécék egyértelművé tették számunkra: eddig fogalmunk sem volt a fürdőszobai presztízsről, nem tudtuk mi a „stílus és mi a kifinomultság”. Megértettük, hogy olyan kulturális és financiális különbségek választanak el minket például az exkluzív zuhanylefolyóktól, hogy csalódottan elballagtunk a kifinomult és stílusos büfébe. Itt papírtányérból ettünk egy szelet mátrai borzaskát krumplival.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy ekkor már kezdtek rajtam elhatalmasodni a gyomorfekély tüneteihez hasonló igen kellemetlen hasi fájdalmak. Sajnos nem volt energiám tovább maradni a fürdőszoba kiállítás programjain, pedig tervbe volt véve egy ingyenes lakberendezői tanácsadás és pár előadást is meghallgattunk volna. Azért egy tesztet kitöltöttem a fürdőszobatípusommal kapcsolatban: #enthusiasts lettem. Aztán Eszter hazavonszolt.
A kérdésre, hogy milyen is a kortárs magyar fürdőszobakultúra, az expó alapján elég rövid a válasz: drága. Ennél persze optimistább vagyok, ezt a hervasztó tapasztalatot elkönyvelem első benyomásként. Mindezek ellenére ajánlom az ilyen és hasonló fürdőszoba kiállításokat. Remek program lehet mindenkinek, de különösen azoknak a múlt századi barlanglakóknak, akik még nem láttak okostelefonnal vezérelhető félmilliós klozetet.
// /
