„Minden a maga idejében, nagyobb rálátással történik”


Balogh Dóra titulusait aligha lehetne pár szóban összefoglalni. Divat-és textiltervezés szakon diplomázott, emellett a design- és vizuálisművészet-tanár mesterszakot is elvégezte, a WEALL márka alapítója és tervezője, jelenleg pedig PhD-hallgatóként a divatelmélet témakörében kutat. Többek között arról kérdeztük, hogy milyen kihívásokkal szembesül márkaépítéssel foglalkozó tervezőként.


Dóra frissdiplomásként a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban kezdett oktatni, később viszont alapjaiban változott meg élete: kisfia született, valamint tervezői ambíciói is friss lendületet kaptak, így született meg a WEALL. Vidéki központtal márkát építeni nem könnyű feladat, azonban ebben is meglátja a pozitívumokat.

A WEALL márka hivatalosan a 2017-es első tavaszi kollekció megjelenésével indult, de természetesen az ezt megelőző egy évben már lezajlott többek között a piackutatás, az arculattervezés, a márkaidentitás felépítése és az első kollekció gyártása, fotózása. Család és főállás mellett a Debrecenhez való kötöttség is egy lassabb léptékű fejlődést eredményez, ennek viszont az az előnye, hogy minden a maga idejében, nagyobb rálátással történik.”

A WEALL a kezdetektől a fenntartható divat szempontjait tartja szem előtt, a természetelvűség már az egyetemi évek alatt is meghatározta Dóra gondolkodását. A limitált szériás, kis darabszámú kapszulakollekciók a városi elegancia és a könnyed kombinálhatóság jegyében készülnek, nem mellékesen pedig – a hazai tervezői márkákat nézve – elérhető áron. Tervezőként állandó kihívást jelent neki, hogy a hétköznapok felgyorsult tempója, a gyakori trendváltások tendenciája ne gyakoroljon negatív hatást a kreatív folyamatokra és a művészi megnyilatkozásra.

„Képtelenség versenyezni a fast fashion márkákkal – persze nem is kell a sorozatgyártással és a munka külföldre szervezésével még nehézkesebbé tenni az amúgy is telített és rosszul működő magyar piacot. Fontos, hogy a felmerülő társadalmi igények, például a környezetvédelem, ne csak külső elvárásként, felületesen telepedjenek rá egy márka működésére.”

A WEALL a kezdő vállalkozások tipikus kihívásával is szembesül: a kivitelezésen, a weboldal szerkesztésén és a kampány fotózáson kívül a tervező mindent egymaga végez. Természetesen a későbbiekben a menedzserfeladatokat szeretné kiszervezni, de ez még egyelőre várat magára. Dóra a tudatos építkezés, az online és offline jelenlét mellett a szakmai berkekben való megjelenést és szereplést is fontosnak tartja a fejlődésben.

Persze a hosszú távú és kitartó önképzés is meghozza eredményét, de ha ennyi mindent szeretnénk profin kivitelezni egy márka életében, az egy idő után felmorzsolhatja az embert. Kényelmes és idilli lenne »csak« tervezni és koordinálni, de manapság elengedhetetlen a folyamatos jelenlét és az énmárka építése. Ezért is fontosak számomra az egymást segítő munkakapcsolatok, a szakmai fórumokon való részvétel.”

Debrecenben a CSAK Design vásár szervező tagjaként is tevékenykedik, a Debreceni Egyetem falai között időről időre vásárokat rendeznek, valamint doktori tanulmányait is itt folytatja, ami során a tervezői magatartással és értékközvetítés vizsgálatával foglalkozik – természetesen saját márkája a kutatás szerves részét képezi. Mindezekből a látszólag különálló, de mégis egy pontban, a divatban összefonódó szálakból kitűnik, hogy a gyakorlat, a márkaépítés, a tervezés, a kutatás és az oktatás bizony egymást is erősíthetik. Az pedig, hogy Dóra mindezt egyetlen személyként tudja felmutatni: kétségtelenül példaértékű.

// /

INSTAGRAM | FACEBOOK | HONLAP

Szerző: Lengyel Emese Lengyel Zsanett