Félelem az ismeretlentől – Gajda Barna fotósorozata a halál utánról


Félelmetes tud lenni, ha valamit nem ismer, nem lát az ember, de legbelül érzi, hogy félelmének tárgya valamilyen formában mégis létezik. Gajda Barna erre a sokak által tapasztalt érzésre kereste a megoldást, amikor elkészítette New Order című képét és a hozzá tartozó fotósorozatot.


Barna szívesebben foglalkozik dokumentarista jellegű fotóval, de az őszi féléves feladata más attitűdöt kívánt meg tőle. Akarva akaratlanul elkanyarodott az experimentális absztrakció irányába. A koncepció egy apokaliptikus vízióból indult, ahol minden elpusztul. Ez az elképzelés kellett Barnának ahhoz, hogy az ismert képeket és megoldásokat elengedje. Egy új világrend gondolata foglalkoztatta.

„Az egészet – ahogy most ismerjük – ki akartam dobni a kukába. Nem azzal akartam foglalkozni, ami van.”

„A pusztulást követően az embereket és az élményeiket egy új, pozitívabb világban szeretném megjeleníteni, mely már nem a Föld, hanem egy másik, általunk felfoghatatlan és ismeretlen dimenzióban van. Az új világrend pontos megnevezését, illetve annak helyét, hogy az ember halála után hova kerülhet, nyitottnak hagynám, csak az általuk megélt élményeket jelenítem meg képeimen keresztül.”

Az előképek és a formai kötöttség hiánya nagy szabadságot engedett fotózáskor, egyúttal új kihívásokat is jelentett a folyamat során: ilyen volt a konkrét asszociációk problémája. A sorozatban készült például egy zöld, körszerű paca kék háttérrel, amit könnyedén láthatnánk egy csírának vagy hajtásnak. Az ilyen gondolattársítások elkerülése miatt anyagkísérletek sora következett, hogy a képeket lecsupaszítsa minden konkrét asszociációtól. Így jutott a hosszú expozíció technikájához, hogy maga alkothassa meg az azonosíthatatlan formákat.

A tavaszi félévben Barna folytatja a projektjét, tovább kísérletezik, hogy felismerhetetlen túlvilági képanyagok készüljenek – a további képeket egy újabb cikkben fogjuk közölni.

// /

Témavezetők: Fábics Natália, Horányi Attila, Szalontai Ábel

Elméleti szakos társ: Csíkszentmihályi Luca

Barna képeit az Instagram-oldalán tudjátok elérni

Szerző: Menyhárt Réka