Design & techno – Beszélgetés Lőrincz Áron formatervező hallgatóval


Lőrincz Áron egyetemei tanulmányai mellett rengeteget foglalkozik zenével. Létrehozta a Jó zenék jó áron – Goldenbro projektet, ami annyira az életévé vált, hogy amikor csak lehetősége adódik rá, formatervezői feladataiba is belecsempészi a művészetét.


Honnan és hogyan indult a Jó zenék jó áron – Goldenbro történet?

Mint a név is sugallja nem feltétlen egy komoly hobbinak indult. Még középiskola utolsó évében jött az ötlet, hogy elkezdek zenéket írogatni. Korábban basszusgitároztam, valamint klasszikus gitárt tanultam, aztán középiskolában az idő és a hely hiánya miatt szép lassan abbamaradt a zenélés. Csak az egyetem második félévében indult újra, ám azóta szakadatlanul készülnek a zenék.

Hogyan áll össze egy szám, mi az inspirációd?

Mindig változó, ahogyan az inspiráció is. Van, hogy egy meghatározó találkozás hangulata vetül rá a zenére, de van, hogy csak leülök prüntyögni és kialakul. Amikor elkezdtem szoftverben zenéket írni nagy újdonság volt, hogy mennyi minden áll rendelkezésre – számtalan lehetőség, néha el is veszek benne.

Össze tudod ezt valahogy kapcsolni a tanulmányaiddal?

Amikor csak lehetséges összekötöm a kettőt. Töb projektemben is használtam zenéket, legutóbb a kreatív időmérő tervezésben, ahol maga a zene is az alkotás meghatározó eleme volt. Kiindulási pontja a Bauhaus oktató Gertrud Grunow harmóniatan tárgya volt. Nagyon megtetszett a felfogás, ahogy hangot, színt és mozdulatot egy összefüggő rendszerbe helyezte. Érdemes utánanézni, szerintem az egyik legérdekesebb karakter Itten mellett a weimari Bauhaus évekből. A másik fő inspirációt Arnold Schoenberg jelentette, aki a dodekafón zene pionírja volt.

Hogyan lett ebből formaterv?

A tervezésem két részből áll: egy tárgyból, ami az idő vizuális kódolásáért felel, a második elem pedig egy tizenkét órás dodekafón kompozíció, amiben minden másodperc egyedi és szintén az időt kódolja. A Composition of Time több szaktársam tárgya mellett kiállításra került a Római Magyar Akadémiában is.

Ez csak egy hobbi, vagy szeretnéd tovább vinni, és a jövőbeni munkáid során is alkalmazni a zenei irányt?

Alapvetően hobbiként tekintek rá, ám ha egy projektben indokolt szívesen alkalmazom és eszközzé válik. Lehetséges, hogy lesz még a jövőben olyan experimentális design projektem, ahol hasznosnak fog bizonyulni. Legutóbb egy kortárs irodalmi kurzuson írtam zenét két Parti Nagy novellához.

Hány zenéd van eddig, és mennyien hallgatták már meg őket?

A Soundcloud a fő platformom jelenleg, ahol kb. 20 darab van, bár néhány zeném fent van Spotify-on is. Főként egyesével készítettem és jelentettem meg zenéket, tavaly nyár végén viszont kedvet kaptam valami komplexebb projekthez, ezért elkészítettem a ZUKUNFT EP c. konceptuális kislemezt. A továbbiakban tervezek létrehozni egy nagylemezt, ami kb. egy-másfél éves távlatban fog megvalósulni.

// /

Áron zenéit megtaláljátok a SOUNDCLOUD és BANDCAMP oldalain

Szerző: Kormos Anna