Belakni az elmúlást – Turós Balázs Pécsi-ösztöndíjas fotósorozata
Balázst még egyetemi évei alatt kezdte el foglalkoztatni Közelebb c. fotósorozata – egy olyan témát szeretett volna megragadni, ami bizonyos értelemben nem körüljárható. Így jutott az idő és az idő múlásának kétségtelenül absztrakt problémájához, amit közvetlen környezetén és családtagjain keresztül mutat be. Fotósorozatát a Pécsi József-ösztöndíj keretében alkotta meg, ennek apropóján beszélgettünk vele.
A sorozat első ránézésre laza szerkezetűnek tűnik, mi alapján állt össze a végleges elrendezés?
A családomról készült képek keverednek utazások alatt készült fényképekkel. Ezt két végletnek érzékelem, az utazás a szabadságot, a folyamatos ingereket jelenti, a család inkább a valóságot, a mindennapi problémákat. Ezek egy idő után mégis átjárhatóvá válnak. Az ingerektől való függés beszűkítheti az embert, a család nyújtotta állandóság pedig a megnyugvást jelentheti. Ezt a kettősséget akartam egybegyúrni, ahogyan az elmúlt időben érzékeltem a dolgokat.
Hogy jön a képbe a halál?
25 éves voltam, amikor elkezdtem másképpen érzékelni a világot. Az ifjúkori felhőtlenség után hirtelen szembesültem életünk korlátaival. Az idő rövidségével. Valószínű mindenki átesik ezen az érzésen. A gyerekként végtelennek tűnő idő hirtelen beszűkülni látszik, és ettől elönt a szorongás. Azok a portrék, amik leginkább érdekelnek, pontosan ezzel foglalkoznak, egy kiszolgáltatott, lebegő állapotban ábrázolják az embert. A diploma után kellett néhány év, hogy világossá váljon, ami a fotóban érdekel, sokkal inkább az idő múlásától való szorongáshoz kapcsolódik, mintsem társadalmi problémákhoz.
Hogyan találtad a képeiden szereplő dolgokat, voltak előre kitalált képek?
Eleinte a családomat nem is akartam fényképezni. Vettem egy új műszaki kamerát, és csak tesztképek miatt kezdtem el nagymamámat fényképezni. Ahogy néztem a képeket, rájöttem, hogy a családomban zajló változások, nagymamám demenciája, vagy nővérem első gyermekének születése nagyon pontosan a témámba vágnak, így elkezdtem tudatosabban a családomra is figyelni.
A képek megvoltak már előre a fejedben?
Néha vannak előre kitalált képek a fejemben, de nagyjából a sorozat fele talált szituáció. Szeretem, hogyha véletlen együttállások is hozzátesznek a sorozathoz. Olyan viszont nem fordult elő, hogy csak úgy találtam egy képet. Utazás közben, ha nem fényképezek, akkor van, hogy napokig elő sem veszem a gépet, mindegy, hogy milyen érdekes helyeken járok. Viszont ha elkezdek fotózni, akkor teljesen átkapcsolok. Valahogyan egy másfajta tudatállapot szükséges hozzá.
Említetted, hogy egy gépet tesztelve kezdted a családodat fényképezni. Mesélnél egy kicsit a technikáról?
Nagyformátumú géppel dolgoztam, aminél a nyersanyag elképesztően drága. Ezért nem annyira lehet találomra próbálkozni. Nagyon meggondolja az ember, hogy mit fényképezzen le, és ami egy nagy pluszt jelent, hogy egy adott szituációról nem készül rengeteg fénykép, amiből aztán utólag lehet szelektálni. Az adott pillanatban kell létrehozni a tökéletes képet. Ettől lesz egy nagy mértékű koncentráltság és jelenlét a képkészítés során.
Most is ösztöndíjas vagy – a tavalyi sorozatodat folytatod?
Ahogy a tanáraim is mondták, ez egy nagyobb lélegzetvételű projekt. Még legalább két éven át tervezem folytatni a munkát. A végső kifutása egy könyv lesz majd a sorozatnak. Jelenleg a nagymamámra koncentrálok, vele akarok minél többet fényképezni. Róla szólna a projekt mostani fázisa, csak éppen a koronavírus nem könnyíti meg a dolgot. Addig is próbálok haladni a családommal és újabb talált képekkel.
// /
A teljes sorozatot INNEN éritek el!
Balázst Instagramon is megtaláljátok, KLIKK!
