„Maga a funkció díszít” – Doktor Melinda gyógyteás készlete


Doktor Melinda alaposan megvizsgálta a gyógyteázás minden aspektusát, kémiai, gyógyászati, felhasználási szempontokból is. Egy olyan tárgykészletet alkotott meg, amely valami újat tartogathat azok számára, akik a speciális gyógytea-készítményeket használják, illetve akiktől nem áll távol a tudatos növényi gyógyítás tradíciója.


„A gyógyteázás műfaja bár hagyományőrző, tárgykultúrája nem egyértelműen definiálható. A tradíció és innováció átíveléséből született tárgyegyüttesnél a problémaalapú gondolkodásmódot és a szimplicitást helyeztem előtérbe. Olyan teáskészletet hoztam létre, amiben a forma öncélú díszítését elvetve maga a funkció díszít.”

A készlet anyaghasználata, formaképzése és méretmeghatározása a gyógyteázás szabályaihoz idomul, és annak folyamataival képez összhangot. A tervezés szempontjai között szerepelt a fém eszközök helyettesítése. Fontos volt Melinda számára az is, hogy a forma egyaránt megfeleljen a hideg és a forró áztatásnak, ezért választotta a boroszilikát üveget, amely a hirtelen hő hatására nem törik el, mint a hagyományos üvegek. Kompakt és letisztult tárgyat alkotott meg, koncepciójának része a hordozhatóság és multifunkcionalitás. A készlet hengeralakú, összeilleszthető egységekből áll.

„Minden teázási szokáshoz, kultúrához köthető egy-egy speciális tárgyi formavilág, amely erőteljesen reflektál, nem csupán a teázás variábilis funkcióinak betöltésére, hanem magára az adott folyamatra is.”

Melinda már most jellegzetes stílussal bír az üvegesek körében. Inkább képzőművészeti jellegű alkotásai jelennek meg, viszont a funkcionalitás sem szorul háttérbe a munkáiban, és rendkívül találékonyan oldja meg a kivitelezés és tervezés során felmerülő akadályokat, ahogy az a Gyógyteás készlet esetében is látható.

// /

A diplomakészlet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üvegtervezés BA szakán készült. Doktor Melinda témavezetője Polyák János, konzulense Pattantyús Gergely, szakdolgozati konzulense Zwickl András volt.

Szerző: Varga Levente