Közeledés önmagunkhoz – Biró Zsófia Gizella önismereti ékszerei


Biró Zsófia Gizella önismereti útját dolgozza fel az ékszereiben, a felvetett téma minden esetben a személyes problémáiból indul ki. A végső tárgyaknál azonban már csak külső szemlélődőként van jelen, így enged teret a mi útkeresésünknek is. Nyáron készült el legújabb sorozatával, az Archetípusokkal, amelyben különböző női személyiségtípusokat jelenít meg.


Mi ösztönzött arra, hogy az ékszereidben az önismereti utad fejezeteit örökítsd meg?

Egy magánéleti krízis kapcsán arra jutottam, hogy szükségem van egy mentálhigiénés szakember segítségére. Mélyponton voltam, és csak úgy tudtam megoldani a problémáimat, hogy megtanultam értelmezni a bennem zajló folyamatokat. Vajon miért érzem magam úgy, ahogy? Eleve elemző típus vagyok, tervezőként is mindig a probléma megoldására koncentrálok, szóval ezután már csak integráltam magát az önismereti folyamatot az alkotásban.

Az alkotáshoz az önismeretből inspirálódtál, de ez fordítva is igaz volt: Az alkotás segített a felvetődő kérdések elmélyítésében?

Ez egy romantikus felvetés, bár logikus, mégsem életszerű. Azt el tudom mondani, hogy minden egyes sorozat elkészülte után úgy éreztem, hogy sikerült teljesen kibeszélnem magamból az adott kérdéskört és így lezárni azt.

Emlékeztető c. sorozat


A saját tapasztalásaidon túl van esetleg más célod azzal, hogy ezen a területen alkotsz?

Az ékszer médiuma tökéletes arra, hogy kapcsolatokat teremtsen, beszélgetést kezdeményezzen, akár olyan, manapság tabunak számító témáról, hogy jár-e valaki pszichológushoz. Ezen kívül szeretném elérni, hogyha valaki viseli ezeket a darabokat, akkor nem az én értelmezésemet keresse bennük, hanem vonatkoztasson önmagára.

A legújabb sorozatod az Archetípusok, amelyben a nőiesség felé terelődött a hangsúly. Tudatosan választottad ezt a következő lépcsőfoknak?

Lényegében ezt a tematikát is a segítő beszélgetéseknek köszönhetem. Sokáig nem értettem, hogy miért hullámzik ciklikusan a személyiségem, sokszor úgy reagálok bizonyos dolgokra, hogy még én is meglepődöm. Azt ajánlotta a tanácsadóm, hogy nézzek utána az archetípusoknak – ami egyébként Carl G. Jung szerint női és férfi is – és bár nem vagyok egy spirituális típus, mégis szinte rögtön magamra ismertem néhányban, végül sokat segítettek.

Kislány


Ha az eredeti archetípusok a nőkre és a férfiakra is vonatkoznak, akkor az ékszereidnél, hogy hogy csak a női típusok vannak jelen, és azok közül melyikeket érzed magadénak?

A saját szemszögemből közelítettem a témához, ezért áll a középpontban a nőiesség. A különböző típusok jól tükrözik, hogy egy nőnek manapság mennyi szerepben kell helytállnia és nem csoda, hogy bennem is több dominál. Az amazon harcias habitusa, a szerető érzékeny temperamentuma és sok esetben az anya gondoskodása, sokszor túlgondoskodása is én vagyok, de emellett meghatározó szerepet tölt be bennem a matriarcha, ugyanis nehezen engedem ki az irányítást a kezeim közül. Úgy gondolom, hogy mindenki talál közülük magára illőt, akár többet vagy csak bizonyos élethelyzetekben egyet-egyet, de ha ez meg van, akkor talán értelmet adhat az eddig érthetetlen pillanatoknak.

Szerető


Anya


Amazon


Matriarcha


Boszorkány


Özvegy


// /

Biró Zsófia Gizella a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ékszertervezés és fémművesség MA szakán diplomázott 2016-ban.

További munkáit eléritek innen: ?

Szerző: Szalay Csenge