„A MOME Fairre eddig senki sem tekintett brandként” – Interjú a szervezőkkel


Habár a MOME Fair régóta létezik, idén mégis teljesen új formát öltött. Három Design- és művészetmenedzsment szakos hallgatónak, Fényes Paulának, Sipos Sárának és Kereszty Annának köszönhetően a MOME Fair egy olyan márkává vált, melynek saját arculata és üzenete van a közönség számára. Fényes Paula A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat a Fair továbbfejlesztésével nyerte el a 2021-es őszi félévben, így a szervező-trió a tavaszi vásárt megújult ötletekkel gondolhatta újra. A beszélgetésben kiderül, milyen célok és elvek állnak a szervezés mögött, és milyen ötletekkel készülnek a lányok a következő vásárra.


Mi motivált benneteket az esemény felkarolására?

Sára: Egy kicsit gazdátlannak éreztük a fairt, az volt a célunk, hogy ráncbaszedjük. A 2021-es őszi vásár még itt volt a MOME épületében, és elmentünk megnézni. 8-10 árus volt összesen, nagyon kevés vásárlót láttunk. Hárman ott a helyszínen összeverődtünk, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ebből milyen jó dolgot lehetne kihozni, fél óra múlva már el is döntöttük, hogy a következőt mi szervezzük meg. Ráadásul az előző szervező már nem érezte úgy, hogy szeretné tovább csinálni, úgyhogy pont jókor voltunk jó helyen.

Hogyan éltétek meg az első általatok rendezett vásárt? Mi volt az, amit mindenképp változtatni véltetek?

Anna: Ideális indulást adott, hogy az elmúlt években felértékelődtek az olyan típusú vásárok, amik magyar tervezők kézműves termékeinek nyújtanak platformot. Jó, hogy el tudtuk kapni ezt a hullámot.

Sára: Igen, organikusan alakult az egész, a közös munka is könnyen ment. Amit fontosnak tartottunk, hogy a Fairt kivigyük az egyetemről, és külsős helyszíneken jelenjünk meg vele. A MOME Fairre eddig senki sem tekintett brandként, nem volt egységes koncepciója és rendszeressége.

Milyen hatással van ez egyetemre a Fair, és annak kiköltöztetése más helyszínekre?

Paula: Azzal, hogy az esemény kikerül a város különböző pontjaira bemutatkozási lehetőséget nyújtunk az egyetem hallgatóinak. Szeretnénk, ha mindig máshol lenne, bejárná a várost. A cél az, hogy az egyetem falai közül kijussanak a MOME üzenetei. Mindig próbálunk olyan helyszínt keresni, ahova el tudnak jönni azok, akiknek az üzenet szólhat.

Sára: A vásárokon és online kommunikációban pedig célunk, hogy az alkotókon keresztül a szakokat is bemutassuk. Így tudunk azokhoz is szólni, akik nem ismerik annyira az egyetemet. Tulajdonképpen a Fairre a MOME almárkájaként tekintünk, ami nem csak a hallgatók, hanem a szakok platformja is.

A vásáron résztvevő hallgatókkal hogyan működtök együtt?

Paula: Én eredetileg textil szakos szerettem volna lenni, de végül máshogy döntöttem. Ezért a mai napig közel áll hozzám a téma, régebben még egy kisebb márkát is indítottam egy barátnőmmel, így a bemutatkozó hallgatók helyébe tudom magam képzelni. A szervezésben számomra az a legfontosabb, hogy a részvevők érdekei teljes mértékben érvényesüljenek. Abban próbálunk is kitűnni a többi designvásár közül, hogy az alkotók nagyobb hangsúlyt kapnak az online felületeken is.

Anna: Tulajdonképpen a Fair egy gyakorló terep azoknak a hallgatóknak, akiknek még nincs konkrét márkájuk. Itt megtehetik, hogy kipróbálják magukat. Ezért is az egyik alapvetésünk, hogy a részvevőknek ne kelljen asztalpénzt fizetniük, hiszen ez nem erről szól. A vásárok előtti időszakban pedig nagy hangsúlyt próbálunk fektetni az alkotók online felületen való bemutatására. Ezen kívül április óta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a részvevőkkel, így próbáljuk felmérni, mire van szükségük, utólag milyen véleményük van a vásárról.

Hogyan erősítitek a MOME Fair brandjét?

Paula: A brand kialakításán jelenleg is dolgozunk. Ennek része volt az arculatváltás, ami a tavaszi vásáron már megjelent. A brandépítés elég sok apróbb projektnek az összesége, de elsősorban azt szeretnénk, ha a vásáraink nem csak időszakosak lennének, hanem egész éves projektnek lehessen őket tekinteni. Például most szeretnénk egy nyereményjátékkal felpezsdíteni a két vásár közti időszakot.

Anna: Megvan ennek is a sajátos dinamikája. Egy vásár esetében nem lehet állandó a jelenlét, inkább az esemény előtti időszakot próbáljuk megtolni posztok szempontjából. Tehát nem az van a fókuszban, hogy egy állandóan aktív Insta-oldalunk legyen, hanem ha bárki visszanézi a posztjainkat, akkor összeálljon a fejében egy kép a fair-ről.

Az őszihez képest a tavasziban már voltak változások. Mi vár a MOME Fairre a továbbiakban?

Sára: A következő nagy lépés, hogy pop-up jelleggel, Budapesten kívüli nagyvárosokba elvigyük az eseményt. A fővárosban a célcsoportunk érti, hogy miről szól a Fair, most Budapesten kívül is el szeretnénk érni az érdeklődőket. Az idei nyári vásárt levisszük a Balaton mellé, de ott van például Veszprém is lehetőségként, ami Európa Kulturális Fővárosa.

Paula: Azt érezzük, hogy a kommunikációban még mindig van mit változtatni. Most a nyáron azon is dolgozunk, hogy legyen egy olyan sorozatunk, ami elmagyarázza, hogy kik is vagyunk. Szeretnénk, ha azok, akik nem ismerik a MOME-t, kicsit jobban rálássanak, miről van szó. Ha már kommunikáció, nekem szívügyem a fenntarthatóság, ezért nagyon szeretném, ha megjelenne a későbbiekben egy edukációs vonal is. Fontos lenne beszélni arról, hogy miért jó és miért fenntartható, ha valaki magyar márkáktól vásárol.

Sára: A Fair tulajdonképpen egységként vonultatja fel az egyetem valamennyi intézetét; részünkről jelenik meg az Elméleti Intézet, az alkotók részéről pedig a Média- és a Design Intézet. Dolgozunk azon is, hogy az Építészeti Intézetet is bevonjuk. A logót is, amit Venekei Dóri tervezett, azért választottuk, mert a négy spirál a négy intézet összefonódását és a vásári forgatagot jelképezi.

// /

A MOME Fairről még több infót ITT találtok

Eseményfotók: Turi András

Szerző: Frankó Nóra