Kertillatú történet kötődésről és képzeletről


Egy bizonyos kor alatt nem gondolunk arra, hogy elveszíthetünk valakit, akit szeretünk. Ragaszkodunk a megszokotthoz, a biztonsághoz, a bubicsomagolásba burkolt színes rágókhoz, amiknek egy perc alatt elmegy az íze, a gyanúsan sok nyertes körhöz a Fekete Péterben, és a mama kedvesen telt, puha karjához, amihez hozzá lehet bújni az esti nyomozós sorozat nézése közben. Shadab Shayegan Pear Garden című filmjében a hat éves Lili először szembesül nagymamája masztektómiájának nyomaival.


„A történet fikciós, de az én nagymamámnak is volt mellrákja. Szerencsére gyorsan felépült, mert korán diagnosztizálták. Egyszer láttam a testét, és ez elgondolkodtatott, hogyan reagálhat egy gyerek egy ilyen változásra.” – meséli Shadab.

Az expozícióban Lili a körtés kertet látva már pattan is ki az autóból nagymamája üdvözlésére. A lelkesedést egy erős megtorpanás váltja fel, mikor meglátja, hogy nagyszülője mellkasán két nagy mélyedés tátong. Később a hallgatásba burkolózó főhős éjszaka arra ébred, hogy a szomszéd ágyon alvó nagymamája árnyéka magával húzza Lilit a kertbe. Éjszakai barangolása során két mellszerű formára lesz figyelmes, amiket azonnal vissza akar juttatni a házhoz. A leszakítás után azonban hamar ráébred, hogy csak érett körtéket talált a leveleken átszűrődő holdfényben. Mérgében a földhöz hajítja a gyümölcsöket, amiket egy darabig csak figyel, amíg rá nem jön a megoldásra. Nagymamája ágyához visszatérvén, óvatosan felhajtja hálóingjét és a szerette mellkasán húzódó hegeket figyeli. Lili ekkor ráhelyezi a hegekre a kezében szorongatott körtemagokat és visszatakarja a nagymamáját.

„A gyerekek sokkal érzékenyebbek a változásokra. Szerintem ez az érzékenység a szeretteik elvesztéséhez kapcsolódó félelemmel is összefügg, mert ebben a korban sokkal erősebb a kötődés. Ezért túloztam el a lyukakat a nagymama testén. A valóságban egy masztektómia egyáltalán nem így néz ki, de szerettem volna a gyermeki szemszögbe helyezkedni.”

Shadab a Baden-Württemberg Filmakadémia animációs mesterképzése előtt festészetet és animációt tanult a Bécsi Iparművészeti Egyetemen, ahol rengeteget kísérletezett anyagokkal és szabadabb formákkal. A Pear Garden több, mint másfél éves munkája során is játszott a különböző textúrákkal, így talált rá az egyiptomi és a japán kézzel készített papírokra, amik a film hátterét adják. A figurák megformálásához pasztell és zsírkrétamintákat használt fel, az animálás viszont már digitálisan, Tvpainben, a coloring pedig Photoshopban készült.

Shadab érzékeny, kertillatú, könyvtapintású története a megszokottság elvesztéséről, a kötődésről, a naiv, de vakmerő reményről és a képzeletről szól. Valahol mindannyiunknak van egy ilyen körtés kertje – legyen az picike panellakás vagy kósza emlék egy nyaralásról –, ami így vagy úgy, de kötődik Lili kalandjához.

// /

Idén a Friss Kakas Animációs Filmnapok a MOME-s diplomafilmeken túl retrospektív vetítésekkel, stop motionnel, gyerekeknek szóló animációkkal és a legfrissebb alkotásokkal készült. Vendégként szerepeltek a Baden-Württemberg Filmakadémia friss diplomafilmjei és más közép-kelet-európai filmes iskolák díjnyertes alkotásai.

Szerző: Baranyi Fanni