Hidakat építeni – főszerkesztői köszöntő
A túl hosszúra nyúlt csend után nehéz eldönteni, mivel kezdjük. Másfél évvel ezelőtt minden változásnak indult, a Designisso-t pedig – a legjobb szándékokkal együtt is – egy időre elfelejtettük. A változás még mindig tart, és erről a magazin is sok mindent tud: az archívumát lapozva az idő több mint egy évtizedre tágul és összesűrűsödik, felvillan benne a közösségének számtalan arca, összetétele és gondolata, igénye a kapcsolódásra, képessége a megújulásra. Mint egy sziget, amin összefut több, egymást keresztező híd, úgy kapcsol egymáshoz idősíkokat, gondolatokat, történeteket és embereket. Az éppen zajló kulturális átalakulással egybeeső újraindulása kapcsán érdemes feltennünk magunknak a kérdést: a változások közepén mit jelenthet egy olyan közös tér mint a Designisso?
Az általa épülő hidak folyamatos és többirányú változás elé állítják a Designisso-t: egyszerre formálja a közösségét és formálódik vele együtt; hatást gyakorol a szélesebb kortárs művészeti és designkulturális diskurzusra, miközben az visszahat rá. Karakterét alakítja az a számtalan szerző, akik megfordulnak a szemeszterről szemeszterre változó hallgatói szerkesztőségében és akiken maga is nyomot hagy a műhelymunkára épülő oktatási programjával. Összeköti őket a hazai kulturális intézményrendszerrel és segíti őket abban, hogy megtanuljanak tájékozódni, hogy megtalálják a legizgalmasabb témákat, problémákat, és hogy ezekről gondolkodjanak, kérdéseket fogalmazzanak meg, értő elemzéseket készítsenek. Hogy kísérletezzenek, olykor hibázzanak, visszajelzéseket adjanak egymás munkájára, és sikereket éljenek meg abban, hogy kiléptek a nyilvánosságba a saját véleményükkel, kritikájukkal, kutatásaikkal. Hozzájárul a Designisso változásához, az általa épített és közvetített tudásanyaghoz minden rajta megszólaló hazai és nemzetközi szakember, és minden felvetett szakmai kérdés, probléma – legyen szó a nyersanyag-fókuszú tervezésről, a micélium felhasználásának kérdéseiről, a design emberközpontú szemléletének meghaladása, az inkluzív divatról, a kortárs formatervezés kihívásairól, a design és intimitás összefonódásának vizsgálatáról, és még sok minden másról. A változás közben a szakmai önállósággal vezetett ujja az állandó, amelyet a kulturális mező ütőerén tartva alakítja és közérthetően képviseli a kitartó kíváncsiságot, az elmélyült, rendszerkritikus gondolkodást és az experimentális törekvéseket.
Ezért sem érdemes megkerülnünk az elmúlt időszak változásait, amikor a Designisso szerepéről gondolkodunk. Elkezdődött valami, a teljes kulturális színtér morajlik körülöttünk: sokan, sok helyen beszélgetünk most az elmúlt tizenhat évről, a kisajátított és felismerhetetlenségig átalakított intézményekről, amelyek nem tudnak érdemben segíteni az szakmai életpálya-modellek elképzelésében; a megszűnt vagy a működésképtelenség határára sodródott kulturális sajtóorgánumokról, amelyek legjobb szándékaik ellenére is csak nehézkesen képesek ellátni a szakmai diskurzus gondozását; és a közoktatás fájó hiányosságairól, amelyek miatt nem tudunk felnevelni egy kortárs művészetre és designra érzékenyen reagáló, arra kíváncsi és azt élvező generációt. De vettünk egy levegőt és most szinte mindenki egy ütemre lép, ki-ki a maga felhatalmazását játékba hozva és a saját mozgásterének határait feszegetve. A kulturális mező szikes talajából előre törő fórumok, kezdeményezések új és jó élményt jelentenek, még azzal a bizonytalansággal együtt is, hogy pontosan miként lehet ennyi felhalmozódott sérelmet; ennyi szőnyeg alá söpört problémát; ekkora generációs tapasztalatok között tátongó szakadékokat és ilyen mértékű státuszféltő kapuőrködést; az elmúlt tizenhat – és még talán annál is több – évet érdemben kitárgyalni, közösen feldolgozni és valami újat elképzelni, építeni a helyén.
Elkezdődött valami, és habár a problémák egy része túlmutat egy olyan magazin határain, mint a Designisso, a szakmai életpályák támogatásában, a közösségépítésben, illetve a tudástermelésben és -közvetítésben betöltött szerepét azonban nagyon is meghatározzák.
A hiátusából visszatérő magazin lehetőségét jelent arra, hogy újragondoljuk, hogyan nézhet ki egy sokszínű, egyetemi és szélesebb szakmai nyilvánosságot alakító fórum. Hogy egy olyan szakmailag önálló, diszkurzív teret építhessünk általa, ahol kérdéseket tehetünk fel, időről-időre megfogalmazhatjuk a véleményünket, kritikánkat, reflektálhatunk alkotói és kutatói praxisokra, értelmezhetjük a kortárs művészet és design legkülönfélébb megközelítéseit, politikai, társadalmi és gazdasági kontextusait. Lehetőséget jelent arra, hogy rákérdezzünk, miként legyen jelen a közösségében és a kortárs médiakörnyezetben ahhoz, hogy a benne rejlő kohéziós erő igazán kibontakozhasson, hogy az általa termelt tudás a figyelemért zajló hajsza ellenére is érdemben beágyazódhasson. Lehetőséget jelent arra, hogy a kritikai tudatosság ápolására alkalmas szellemi műhelyén keresztül folyamatosan tanulhassunk egymástól, egymásról, a világról és önmagunkról, és ezzel tevőlegesen is a változás részei legyünk.
Az oktatási platformként, az egyetemi polgárság fórumaként és a kulturális nyilvánosság szereplőjeként visszatérő Designisso tevékenységének újfajta jelentőséget kölcsönöz a változás időszaka. Az elmúlt másfél év csendjét ugyan nem tudja utólag pótolni, most mégis azon fog dolgozni, hogy szervesen összeforrjon a közösségével, erősítse, együtt fejlődjön vele és bővítse. A korábbi főszerkesztőinek sokéves, áldozatos munkája által lefektetett értékeket szem előtt tartva, ugyanakkor a változásra érzékenyen segít további hidakat építeni annak érdekében, hogy sokszínű élővilágot hozhassunk létre a közös tanuláshoz, a kritikai gondolkodás és tudásmegosztás gondozásához, a párbeszéd megteremtéséhez.
// /
