Divatrajztól a betűtervezésig – Interjú Puskás Marcellel


Puskás Marcell a tervezőgrafikára egyfajta platformként tekint, amin keresztül megfogalmazhatja a világról alkotott gondolatait és nézeteit. A vizuális művész megrendelései mellett szinte mindig egy kísérleti projekten töri a fejét, egyéni kiállításain aktuális problémákra reflektál, ilyen például az én kérdése a digitális világban vagy az önazonosítás. A 2019-es Red Dot designdíjat elnyerő alkotóval az autonóm munkák fontosságáról, reklámgrafikáról és megrendelésekről, divattal kapcsolatos szemléletről, illetve a tipográfia expresszivitásáról beszélgettünk.


Hogyan váltál önálló alkotóvá? Mennyire volt nehéz eleinte az elhelyezkedés számodra a grafikus szakmában?

Amikor még nem igazán voltak megkereséseim, rengeteg autonóm projektet készítettem pusztán a készítés öröme és a gondolataim kifejezése miatt. Nagyon szerettem különböző dolgokat kipróbálni, kísérletezni, különféle területeket egyesíteni. Amint lettek megrendeléseim, azt vettem észre, hogy az autonóm projektek még mindig jobban érdekelnek a reklámgrafikánál, így jelenleg próbálom megtalálni az egyensúlyt, az autonóm és a reklámgrafikai projektek között. Fontosnak tartom, hogy bármennyi megkeresésem is van, mindig maradjon időm a saját projektjeimre is.

A konceptualizmus számodra nem idegen fogalom. Művésznek vagy szakembernek tartod magad inkább, ha a tervezőgrafikáról van szó?

A tervezőgrafika eszköztára némi kísérletezéssel remek eszköz arra, hogy komplex művészi üzeneteket fogalmazzunk meg vele. Sokan tekintenek a grafikára úgy, hogy ez csupán egy alkalmazott műfaj, aminek egyetlen szerepe az, hogy egy üzenetet átadjon, egy terméket eladjon, vagy éppen vásárlásra ösztönözzön. Ez részben persze igaz, de ezen felül a grafika eszköztárát újragondolva, más kontextusba helyezve képesek lehetünk művészi koncepciókat is megfogalmazni vele.

Számomra a tervezőgrafika egy jó platform arra, hogy a világról alkotott nézeteimet, gondolataimat vizuális formában megfogalmazzam. Ha ez művészetnek nevezhető az szuper, számomra csupán az önkifejezés egy eszköze.

A két terület jól szétválasztható. Ha egy reklámot készítek, aminek egyetlen célja az eladás ott nincs szükség komolyabb agyalásra, vagy mély gondolatra. Tiszta üzenetekkel, jól kiválasztott képekkel könnyedén el tudjuk érni a fogyasztót, aki ha jó a reklám, meg is veszi az adott terméket. Ha egy autonóm kísérleti projektet készítek, már az elején másképp állok hozzá, hiszen ezeknek a munkáknak a célja nem a termék eladása és egyetlen üzenet célba juttatása, hanem a szabad gondolkodás.

Munkáidban meghatározó a változatos tipográfia. Mennyi időbe telt, hogy kialakítsd a saját stílusodat ebben a műfajban?

Sokáig a divattervezés érdekelt igazán. Számtalan divatrajzot és illusztrációt készítettem. Munkáimban próbáltam a divat sötét oldalát megmutatni. Eleinte csak illusztrációkat készítettem, majd később kiegészítettem ezeket különféle termékképekkel, szépségápolási eszközökkel – így született egy divatellenes divathirdetés. Egyszer, amikor már elég sok ilyen képem volt, elgondolkodtam: milyen jó lenne ezekből a képekből egy divatellenes divatmagazint készíteni. El is kezdtem a munkát, számtalan kísérletet végeztem a vizuális formavilág minden eszközével.

A magazinomban szerepeltek analóg fotók, fotogramok, montázsok, fényképek, generált grafikák, különböző térobjektek kétdimenziós leképeződései és a divatrajzaim is.

A betűket is én készítettem. Talán innen indul a tipográfia iránti vonzódásom, ugyanis a magazin készítése után többet nem foglalkoztam a divattal csak a betűkészítéssel. Ezek után sok-sok, a high-fashion magazinok világát megidéző, betűkompozíciót készítettem, de a magazinok betűhasználata elég kötött: mindig ugyanaz történik, ugyanabban a stílusban, ugyanabban a színkompozícióban. Hogy ezt megtörjem, elkezdtem kísérletezni különböző formákkal, pixel betűkkel, más kompozíciókkal. Készítettem experimentális betűket és modulokból felépülő ABC-t is. Munkáimban a tipográfia kap központi szerepet. Igyekszem minden munkámhoz olyan betűt készíteni, amelynek a formája, vastagsága, negatív terei mindenféle képhasználat és illusztráció nélkül kifejezik az adott üzenetet.

A „Sztoriba rakok fel sok képet” című pop-up kiállításoddal „görbe tükröt” mutatsz a társadalom felé. Mennyire befolyásol a társadalmi szerepvállalás kérdése az alkotói munkásságodban?

Autonóm munkáimban szeretek azokkal a kérdésekkel foglalkozni, amik engem, de rajtam kívül akár másokat is érdekelhetnek. Ilyen például a digitalizáció, az én kérdése a digitális világban, vagy az önazonosítás. Ezekben a munkáimban a saját véleményemet fogalmazom meg a körülöttünk lévő világról. Ezek a munkák kísérleti jellegűek, a készítés teljes folyamatában hatalmas szabadságom van, hiszen kvázi magamnak készítem őket. Ha megrendelésre készítek egy munkát, tudom, hogy ez a szabadságom jelentősen korlátozott.

Több egyéni és csoportos kiállításon is találkozhattunk már az alkotásaiddal, és jelentős díjakat is magadénak tudhatsz, köztük egy Red Dot díjat is. Beszélnél kicsit arról, hogy melyeket tartod kiemelkedően fontosnak?

A grafikai díjak csak a szakmabelieknek érdekesek. Az átlagember nem is hallott még ezekről a versenyekről vagy díjakról. Ugyanakkor jól mutatnak referenciaként, büszkén lehet őket mutogatni bármely felületen, de jobban örülök, ha valamelyik kiállításomra sokan eljönnek, és elgondolkodnak vagy inspirálódnak belőle.

Tudsz határt húzni a magánélet és a munka között? Használsz esetleg egy meghatározott napirendet, hogy „tervezői flow” állapotba kerülj?

Nincsen kifejezett napirendem, ami ezt az állapotot előidézné.

Szeretek nyitott szemmel járni, hallgatom az utcán az embereket, minden plakát, poszter, hirdetés szövegét elolvasom és sokszor ezek az apró szövegfoszlányok ihletnek meg egy tipográfiai posztert vagy akár egy összetettebb munkát is.

Ha az ötlet megszületett, utána – mint mindenki – szeretek csöndben, magamban gondolkodni a teljes koncepció kitalálásáig. Ha ez megvan, a készítés alatt már nem zavar semmi… Lehet zaj, sok ember, sok apró feladat.

// /

Puskás Marcell munkái a Behance-en:
Instagram:
📷

Szerző: Kupics Zsófia