Project Bauhaus – Kovács Réka rendhagyó táskakollekciója


Korábbi cikkünkben megemlékeztünk már a Bauhaus 100 éves évfordulójáról, most Kovács Réka táskáit és kiegészítőit vesszük górcső alá – természetesen ezt is a Bauhaus jegyében.

Az idei kipakolás mezőnyéből egyből kitűnnek Réka kiegészítői, hiszen a látszólag egyszerű vonalak és formák mögött érezni lehet, hogy hosszas, precíz munka van bennük. Réka diplomájában a Magyar Nemzeti Galéria kiállításának egy képéből indult ki, Bortnyik Sándor Zöld szamár című festményét választotta.

„Valahogy mindig is közel álltak hozzám a nem klasszikus képek, azon belül is a szürreális vagy kubista alkotások. A félév elején kezdtem el foglalkozni egy 3D-s programmal, ebben kezdtem el a kép elemzését.

A kép terét próbáltam rekonstruálni, majd később saját tereket is készítettem.

A szövésnél például rengeteg kis kompozíciót rajzoltam, amiket egymás elé szerettem volna helyezni, hogy úgy adjanak ki egy háromdimenziós teret.„

A kiegészítők tervei szorosan a szövéshez kapcsolódnak, Réka elmondása szerint az egyszerű formák használati tárggyá való alakítása nem volt könnyű feladat.

„Tudtam, hogy ezúttal nem bőrből fogok dolgozni, hanem valami merevebb anyagból, ezért az összeállítás is kérdéses volt. Végül a különféle akril lemezekből készültek el, ahol minden darabnak külön nyitást kellett kitalálni. Eleinte csak a formákat terveztem meg, papírra vázlatoltam, majd a programban pontosítottam.”

A virtuális tér nagy szabadságot adott Rékának a kreatív tervezés során, hiszen a tárgyakat alaposabban is szemügyre tudta venni, utólag is tudott módosítani az elképzeléseken, hogy aztán a technológiai és kivitelezésbeli lehetőségeket vesse latba.

„A CNC maratástól a hegesztésen át a 3D nyomtatásig mindenre gondoltam.

Végül olyan darabokat választottam, amiket egyszerűbb kivitelezni nem gyári technológiákkal.

Így csak az egyik táska fogóját nyomtattam ki, a többi rész pedig lézervágással nyerte el végső formáját.”

Réka kiemelte, hogy a tervezés szigorúan kísérleti volt, sőt, az anyaghasználat és a formák miatt inkább ékszerszerű irányba tolódtak tárgyai. Persze a jövőben is szeretne még tervezéssel foglalkozni, figyelmemmel kíséri az aktuális trendeket és a technológia új vívmányait, jelenleg viszont a grafika és a 3D élvez prioritást.

// /

Réka további munkáit ITT találjátok!

Szerző: Lengyel Zsanett